A Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. központosított közbeszerzési eljárását a 4iG Nyrt. vezette konzorcium nyerte 1,718 milliárd forintos ajánlatával – közölte a tőzsdei társaság. A közlemény szerint a Lechner Tudásközpont a 3D alapú adat infrastruktúra kialakítására és az E-építés keretrendszer – innovációval a magyar emberek szolgálatában tárgyú projektekben kialakított informatikai alkalmazások […]

A társaság éves rendes közgyűlésének döntése alapján a 4iG Nyrt. igazgatósága úgy határozott, hogy a tőkepiaci társaság tavalyi eredménye után, 2022. július 4-től fizeti majd ki a részvényeseknek járó összesen 2,968 milliárd, részvényenként pedig 29 forintos osztalékot. Az elmúlt évre vonatkozó osztalék jelentősen meghaladja a 2020-as eredmény alapján kifizetett 22,9 […]

A német Rheinmetall AG, a 4iG Nyrt. és a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.) közös védelmi ipari vállalat alapításáról írt alá előzetes megállapodást – közölte 4iG. Eszerint a Rheinmetall AG 51 százalékkal, a 4iG 39 százalékkal, míg a HM EI Zrt. 10 százalékkal rendelkezne a közös […]

Akadozik a “közmédia” csatornáinak elérése a 4iG (DIGI) hálózatán – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Szerda délelőtt több hallgatójuk és nézőjük jelezte, hogy nem elérhetők a “közmédia” csatornái. A probléma – mint írták – a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. műholdas szolgáltatását érinti, ezért bizonyos csatornák, köztük a […]

A 4iG Nyrt. 29 forintos részvényenkénti osztalék fizetéséről döntött a tavalyi évre, amely több mint harminc százalékkal meghaladja a 2020-as üzleti év utáni 22,9 forintot – közölte a vállalat. Az év végén forgalomban lévő törzsrészvények után összesen 2,99 milliárd forintot fizet ki a vállalat. A jövőbeni osztalékkilátások pozitívak. Az osztalék […]

A 4iG igazgatósága átalakítja távközlési holdingvállalata, az Antenna Hungária Zrt., továbbá a DIGI csoport irányítását, új felsővezetők érkeznek a társaságok élére. Mint korábban megírtuk, a 4iG vállalatcsoport irányításában szétválik az elnöki és vezérigazgatói pozíció, az Antenna Hungária igazgatóságának elnöke Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója, operatív vezetője pedig Király István lesz. […]

A 4iG igazgatósága átalakítja távközlési holdingvállalata, az Antenna Hungária Zrt., és a DIGI csoport irányítását a társaság. A távközlési vállalatcsoport irányításában szétválik az elnöki és vezérigazgatói pozíció, az Antenna Hungária igazgatóságának elnöke Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója, operatív vezetője pedig Király István lesz, aki 2021 januárjában távozott a Vodafone-tól. (Ez […]

Közzétette javadalmazási jelentését a 4iG és a Magyar Telekom. Jászai Gellért, a vállalat vezérigazgatójának és igazgatósági elnökének összes javadalmazása 41 207 208 forint volt a tavalyi üzleti évben. Éves alapbére 36 192 ezer forint, amin felül juttatásként kapott 365 208 forintot és 150 ezer forint eseti jutalmat. Érdekesség, hogy a vezérnél is […]

Egyesítette a távközlési portfólióját a 4iG az Antenna Hungáriával, részesedése 76,78 százalékra nőtt a cégcsoportban. Az ügylet cégbírósági bejegyzésével létrejött Magyarország második legnagyobb távközlési vállalatcsoportja, amely a régió mobilszolgáltatási, vezetékes hang- és internetszolgálatási, televíziós műsorszolgáltatási piacán szintén meghatározó – írták. A 4iG és az állam közötti, 2021 augusztusában kötött megállapodást […]

Tavalyi eredményéből részvényenként 29 forint osztalék kifizetését javasolja a 4iG Nyrt. igazgatósága – közölte a társaság. Az osztalékfizetés alapja a 3,97 milliárd forintos adózott eredmény, időpontját a likviditási helyzet függvényében jelölik ki, legkésőbb december 31-ig. Tavaly év végén 103 207 921 4iG-törzsrészvény volt forgalomban. A 4iG cégcsoport a 2020-ban és […]

Friss, ropogós