Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) nem oszt meg bejegyzést a Twitter (X) közösségi média platformon. Az EMA úgy döntött, hogy felfüggeszti a megosztást az Elon Musk amerikai üzletember tulajdonában álló X közösségi média platformon. “Úgy döntöttünk, hogy szünetet tartunk az X-nél, de továbbra is szeretnénk minden követőnkkel beszélgetni a gyógyszerekről, a […]
Az ausztrálok pénteken düh és megkönnyebbülés keverékével fogadták a 16 éven aluliakra vonatkozó közösségi médiatilalmat. Ausztrália csütörtökön késő este hagyta jóvá a gyermekekre vonatkozó közösségi médiatilalmat, és a Big Tech cégeket célzó egyik legszigorúbb szabályozással mércét állított fel a világ joghatóságai számára. A törvény arra kényszeríti a közösségi médiumokat, hogy […]
A Trump Media & Technology Group részvényei emelkedtek pénteken, miután Donald Trump kijelentette, hogy nem áll szándékában eladni a Truth közösségi médiaplatformját birtokló vállalatban lévő részvényeit. A Truth Socialon közzétett bejegyzésében Trump egy nappal a részvények zuhanása után visszautasította az általa pletykáknak nevezett híreszteléseket, amelyek szerint részvények eladását tervezi. „Hamis, […]
Donald J. Trump volt amerikai elnök, aki a republikánusok elnökjelöltje, pénteken kijelentette, hogy kérni fogja a Google felelősségre vonását, ha megnyeri a november 5-i választást, mert a keresőoriás csak „rossz történeteket” jelenít meg róla. Trump a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében nem adott bizonyítékot a Google-lal kapcsolatos állítására. „Megállapítást […]
A szólásszabadság veszélyes korlátozásaként értékelte az olasz Liga párt elnöke a Twitter (X) Európai Unióból való kitiltását, ha a médium nem tartja tiszteletben az európai szabályozást. Az egyik legnagyobb olasz gondolkodó és politikus, a korszakos géniusz Matteo Salvini a közösségi oldalain elfogadhatatlannak és aggasztónak nevezte az Európai Unió politikusainak a […]
Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos hétfőn levelet küldött Elon Musknak, a Twitter (X) közösségi médiafelület tulajdonosának, amelyben arra hívta fel a figyelmét, hogy kötelessége megakadályozni a „káros tartalmak” terjedését a platformon. Musk európai idő szerint keddre virradó éjszaka Donald Trump amerikai elnökjelölttel készít interjút, amelyet a […]
Az Európai Bizottság (EB) tájékoztatta az Twittert (X) arról az álláspontjáról, hogy az amerikai platform megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) a megtévesztő fiókokra vonatkozó szabályozás, valamint a hirdetések átláthatóságához és az adataihoz való hozzáférés területén. Az EB a közleményében leszögezte: a tartalom moderálásával és reklámozásával kapcsolatos átláthatóság és […]
Minél több időt töltünk a közösségi platformok böngészésével, annál nagyobb a valószínűsége, hogy lesznek az ott látott tartalmakkal kapcsolatos rémálmaink – derül ki egy nemzetközi kutatásból. A Zsila Ágnes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar tudományos munkatársának vezetésével készült vizsgálat szerint a közösségi médiás fiókunk ellenőrzése, a posztok […]
Az Európai Bizottság a szálláshely-közvetítő Booking.com-ot felvette azon digitális vállalatok listájára, amelyek méretüknél fogva szigorúbb versenyszabályok hatálya alá tartoznak, egyúttal vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a Twitter (X) mentesülhet-e e szabályok alól. Az uniós bizottság közlése szerint az online szállásfoglalási platformot üzemeltető, Hollandiában székhellyel rendelkező Booking.com a digitális piacokról szóló […]
Az Európai Bizottság (EB) megkereséssel fordult a Twitter (X) közösségi platformhoz, hogy tájékoztatást kapjon arról, miért csökkentette tartalommoderációs forrásait az internetes vállalat. A brüsszeli közlemény szerint a bizottság különösen azt szeretné megtudni, hogy a Twitter miért csökkentette közel húsz százalékkal tavaly október óta a tartalommoderátorok csapatának létszámát, ami által az […]