A napokban jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy 2015 december 22-én a Virgo System Informatikai Kft.-vel kötött szerződést az Elektronikus Értékesítési Rendszer (EÉR) alkalmazásszintű üzemeltetésének fejlesztői és szakértői támogatására a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A tavaly kiiírt tender becsült értéke 16 millió forint volt, a nyertes társaság 15,58 millió forintos ajánlattal […]

A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. nettó 295 984 500-ért rendelt szolgáltatást az i-Cell Mobilsoft Zrt.-től. a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) fejlesztői support és üzemeltetés támogatása, valamint továbbfejlesztési igények megvalósítására — áll a Közbeszerzési Értesítőben. Az egyik országos napilap 2014 februárjában azt írta, ha az NMF tervei megvalósulnak, akkor 2016-ra […]

Várhatóan kedden befejeződik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költözésével összefüggő informatikai rendszer újratelepítése – közölte a központ az MTI-vel. Korábban több sajtóorgánum is arról írt, hogy a Klik elköltözött, és az új helyén tíz napja sem az internet, sem a vezetékes telefonkapcsolat nem működik. A Klik tájékoztatása szerint az informatikai […]

Befejeződött a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) fejlesztése, az Elektronikus Közigazgatási Program (EKOP) keretében 3,2 milliárd forintos költségvetéssel megvalósuló projekt hivatalosan október utolsó napján zárul – jelentette be Teller Gábor, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. projektvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón. A teljes összeg 85 százaléka volt uniós támogatás, a kisebb hányadot nemzeti […]

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) Helpdesk tájékoztatása szerint tervezett munka miatt szerdán, 2015.10.28-án 9:00-tól 9:30-ig az ÁNYK alkalmazás használatában apróbb fennakadások várhatóak. A kormányzati portálon és az ügyfélkapun csütörtökön, 2015.10.29-én 22:00 órától – péntek, 2015.10.30-án 04:00 óráig karbantartást végeznek. Ezen időszak alatt a kormányzati portál, valamint az ügyfélkapu alá […]

A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-nél (NISZ) lezajlott SAP bevezetést választották a kelet-közép-európai régió legjobbjává -jelentette be a német szoftvergyártó. A megmérettetésre olyan projektekkel pályázhattak a régió tizennégy országának vállalatai, amelyek egyrészt magas minőségi követelményeknek feleltek meg, másrészt növelték a szervezetek értékét és teljesítményét. A vállalatirányítási megoldás segítségével a NISZ […]

2

 Augusztus végén lezárult az állami szervezetek, minisztériumok, okmányirodák információtechnológiai rendszereinek fejlesztése, ami 8,3 milliárd forint, tisztán európai uniós támogatásból valósult meg — jelentette be a Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer kiterjesztése (KKIR2) projektet végrehajtó konzorcium vezetője, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. A projekt során a NISZ összesen 107 […]

Helyreállt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatkapcsolata egy alternatív útvonalon biztosított összeköttetés útján, így újra elérhetők a hatóság honlapjai, valamint ügyfélszolgálata. A végső, eredeti nyomvonalon történő helyreállítás még több napot vesz igénybe, ez idő alatt kisebb adatforgalmi kimaradások még esetlegesen tapasztalhatók. A hiba oka egy trafóház kiégése miatt bekövetkező kábelmeghibásodás volt […]

Az év végére elkészül a MÁV és a GYSEV részére az a GSM-R rendszer, amellyel Magyarország csatlakozik az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszerhez (ERTMS) — jelentette be Agárdi Ferenc, a projektgazda NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. projektigazgatója, a fővárosi központ átadásán. A GSM-R rendszer lehetővé teszi, hogy a vonatoknak ne […]

A Nemzeti Távközlési Gerinchálózatra (NTG) csatlakozott állami intézmények 2015 márciusától a kimenő- és bejövő hangforgalmukat is a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. rendszerén keresztül bonyolíthatják le, és így jelentős költségeket takaríthatnak meg – derült ki a fejlesztést közösen megvalósító NISZ és a Kormányzati Eseménykezelő Központ keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. Teller Gábor […]