Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank: Kate, a digitális személyes asszisztens hidat képez a mobilalkalmazás és a bank szervezeti egységei, illetve az ügyfelek között – jelentette be Guy Libot. A csoport vezérigazgatója elmondta: a fejlesztés illeszkedik a vállalat digitális stratégiájába, amelynek legfontosabb része az adatvezérelt működés, az ügyfélélmény, […]

A színházi előadásokon elhangzó szövegeket feliratként streameli a közönség soraiban ülők okostelefonjainak kijelzőjére a Vodafone új fejlesztése. A megoldást a telekommunikációs cég a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) és a Játékszínnel közösen mutatott be a budapesti teátrum Életrevalók című előadásán. Orbán Anita, a Vodafone vezérigazgató-helyettese az eseményen kiemelte, hogy […]

Az Android 13-on alapuló vadonatúj ColorOS 13 lényegre törő és kényelmes Aquamorf dizájnt, intelligens többeszközös csatlakoztatást és általános teljesítményjavításokat kínál. Az OPPO hivatalosan is kiadta Android-alapú operációs rendszere, a ColorOS 13 globális verzióját nemzetközi felhasználói számára. Az ColorOS verzió Android 13-on alapul, és annak számos kulcsfontosságú funkcióját tartalmazza, miközben egy […]

Az augusztus 20.-i négynapos ünnepségsorozatra készült ingyenes mobilalkalmazás segíti a programok és a szolgáltatások közti eligazodást a fővárosban – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A leglátogatottabb alkalmazásboltokból a mobiltelefonokra ingyenesen letölthető applikációban megtalálható minden ünnepi hivatalos esemény, valamint a szórakoztató programok is. Változatos műsorkínálat, családi és gyermekprogramok, valamint könnyűzenei […]

Az elektronikus fizetés forgalma 32,61 százalékkal, a tranzakciók száma 32,13 százalékkal nőtt az első negyedévben éves bázison – közölte az OTP Bank. Mint írják, a SZÉP-kártyával végzett tranzakciók összege 179 százalékkal, darabszáma 152 százalékkal nőtt az első negyedévben a februártól kibővült felhasználási lehetőségeknek köszöntően. A pénzintézet által kihelyezett POS-terminálok száma […]

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet arra hívja fel a figyelmet, hogy egyre több az ukrajnai helyzetre hivatkozó, rosszindulatú programot tartalmazó e-mail. A közleményükben azt írták, hogy a “Helyzet az EU ukrajnai határainál” című levéllel támadnak a csalók, az e-mailek küldője látszólag az Európai Bizottság, de valójában káros hivatkozásokat, valamint […]

A MÁV mobilalkalmazással szerdától már elektronikus bérletet is lehet váltani az összes, a fővárost elhagyó HÉV-vonal – a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV – Budapesten kívüli szakaszaira – közölte a MÁV-HÉV Zrt. A bérletek ára és érvényessége megegyezik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénztárainál és az […]

Leállítja tevékenységét Kínában a Microsoft tulajdonában lévő LinkedIn közösségi oldal — jelentette be a cég a weboldalán közzétett bejegyzésben. A South China Morning Post című hongkongi lap internetes kiadásában megjelent cikk szerint a vállalatot évek óta súlyos bírálatok érték amiatt, mert az oldal kínai verziójában cenzúrázta a politikailag érzékeny tartalmakat, […]

Harmadik alkalommal hirdette meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Vodafone Digitális Díjat, amellyel az a célja, hogy évről-évre ösztönözze és elismerje azokat az innovátorokat, akik digitális megoldásukkal valamely társadalmi kihívásra kínálnak megoldást, fejlesztésükkel hozzáadnak a közösség mindennapjaihoz és kész megoldásaik megvalósításával elősegítik az esélyegyenlőséget. Erre a díjra pályázott a SignAll […]

A Recngo Kft. mobilalkalmazása a Hiventures magvető programjából kapott 250 millió forintos tőkebefektetéssel fejlesztheti tovább a mobilos videógyártást lehetővé tevő platformját – közölte a startup társaság. A RECnGO mobilalkalmazás segítségével bárki levezényelhet egy akár hat kamerás élő közvetítést is saját okoskészülékeivel. Az applikációval profi képi anyagok állíthatók elő egyszerűen és […]