A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet arra hívja fel a figyelmet, hogy egyre több az ukrajnai helyzetre hivatkozó, rosszindulatú programot tartalmazó e-mail. A közleményükben azt írták, hogy a „Helyzet az EU ukrajnai határainál” című levéllel támadnak a csalók, az e-mailek küldője látszólag az Európai Bizottság, de valójában káros hivatkozásokat, valamint […]

Leállítja tevékenységét Kínában a Microsoft tulajdonában lévő LinkedIn közösségi oldal — jelentette be a cég a weboldalán közzétett bejegyzésben. A South China Morning Post című hongkongi lap internetes kiadásában megjelent cikk szerint a vállalatot évek óta súlyos bírálatok érték amiatt, mert az oldal kínai verziójában cenzúrázta a politikailag érzékeny tartalmakat, […]

Harmadik alkalommal hirdette meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Vodafone Digitális Díjat, amellyel az a célja, hogy évről-évre ösztönözze és elismerje azokat az innovátorokat, akik digitális megoldásukkal valamely társadalmi kihívásra kínálnak megoldást, fejlesztésükkel hozzáadnak a közösség mindennapjaihoz és kész megoldásaik megvalósításával elősegítik az esélyegyenlőséget. Erre a díjra pályázott a SignAll […]

A Recngo Kft. mobilalkalmazása a Hiventures magvető programjából kapott 250 millió forintos tőkebefektetéssel fejlesztheti tovább a mobilos videógyártást lehetővé tevő platformját – közölte a startup társaság. A RECnGO mobilalkalmazás segítségével bárki levezényelhet egy akár hat kamerás élő közvetítést is saját okoskészülékeivel. Az applikációval profi képi anyagok állíthatók elő egyszerűen és […]

Drónvezérlésű pókrobot, humanoid robot, továbbá matematika-oktató mobilalkalmazás is díjat nyert a 2020-as Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyen, amelynek döntőjét a napokban tartották meg a szekszárdi I. Béla Gimnázium és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szervezésében – közölték a szervezők. Az október 8-án és 9-én online megrendezett informatikai verseny döntőjébe […]

Most csúcskészülékeket nyerhetnek a Magyar Telekom mobilalkalmazás használói. Nemrég kapott áttekinthetőbb, szemrevalóbb külsőt a Magyar Telekom saját fejlesztésű mobilalkalmazása, amelynek fő attrakciója, hogy minden előfizetés egyben, egyetlen jelszó és azonosító segítségével kezelhető. Módosíthatók a szolgáltatások, előfizetések, gyorsan és könnyen befizethetők a számlák – mindez pedig lerövidíti az ügyintézésre fordítandó időt, […]

A Magyar Telekom ügyfélszolgálatainak rendszerfejlesztése miatt február 16-án pénteken este tíztől várhatóan február 19-én hétfő éjfélig nem lesz elérhető a mobilszolgáltató telefonos és online önkiszolgáló felülete, továbbá a Magyar Telekom mobilalkalmazás sem, illetve az üzletekben is csak korlátozottan tudják kiszolgálni az ügyfeleket – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a […]

Jelentős mértékben emelkedett 2017 decemberében a Simple by OTP applikáción keresztül értékesített autópálya matricák száma az OTP Mobil adatai szerint. A mobilalkalmazással az év utolsó hónapjában közel 18 000 darab matricát vásároltak, ami a teljes 2016-os évben eladott matricamennyiség 37 százaléka. Az autópálya matricák iránti kereslet az új évben sem […]