A Lenovo Group kínai számítógépgyártó vállalat adózás előtti rekordnyereséggel zárta a március végével záródott pénzügyi évét, a bevétele pedig már a második egymást követő évben haladta meg az 50 milliárd dollárt. A cég jelentése szerint 1,02 milliárd dollár adózás előtti nyereséggel zárta a pénzügyi évét, ami 19 százalékos növekedés. Az […]

Az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat adatai szerint tavaly a kiszállított -azaz a legyártott, de nem feltétlenül eladott- személyi számítógépek alapján a pc-piaci rangsor élén a Lenovo állt az első negyedévben. Éves szinten a cég kiszállításai 4,3 százalékkal, 12 millió 830 ezerre csökkentek, ugyanakkor a piaci […]

Hét év után tavaly először nőttek a személyiszámítógép-eladások globálisan – derül ki két vezető ágazati cég adataiból. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat azt közölte, hogy a hagyományos kivitelű személyi számítógépek értékesítése világszerte 2,7 százalékkal, 266,69 millióra nőtt. Az ugyancsak amerikai Gartner informatikai piackutató szerint […]

A Lenovo elnöke arra figyelmeztetett, hogy áremelésre kényszerülnek, ha az Egyesült Államok növeli a kínai importtermékek vámtarifáit. Jang Jüan-csing a vállalat gyorsjelentését ismertető sajtótájékoztatón kijelentette, hogy emelkedni fognak az olyan termékek kiskereskedelmi árai, mint a személyi számítógépek vagy az okostelefonok, ha az amerikai vámokat feljebb srófolják. Leszögezte, hogy nem viszik […]

A második negyedévben 64,858 millió személyi számítógépet adtak el világszerte, ami 4,7 százalékkal több az egy évvel korábbi 61,931 milliónál. Az IDC informatikai és távközlési piackutató vállalat szerint a piacbővülés nagyobb volt a vártnál részben amiatt, hogy az Intel által gyártott chipek hiánya mérséklődött. “Az Intel processzorszállításai felgyorsultak, és ennek […]

A második negyedévben 64,858 millió személyi számítógépet (PC) adtak el világszerte, ami 4,7 százalékkal több az egy évvel korábbi 61,931 milliónál. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat szerint a piacbővülés nagyobb volt a vártnál részben amiatt, hogy az Intel által gyártott chipek hiánya mérséklődött. “Az […]

A Lenovo Group kínai személyiszámítógép-gyártó vállalat nyereséggel zárta a tavalyi utolsó három hónapot, a forgalma pedig négy éve a legnagyobb volt a december végével záródott pénzügyi harmadik negyedévében. A cég azt közölte, hogy a tavalyi utolsó három hónapot 233 millió dollár nyereséggel zárta az egy évvel korábbi 289 millió dollár […]

Tavaly a legtöbb személyi számítógépest a Lenovo adta el, 58,467 millió, és ezzel a globális piaci részesedése 22,5 százalékra emelkedett a 2017-es 20,8 százalékról. A második helyre került a HP, amely 56,332 millió pc-t adott el tavaly, a piaci részesedése pedig a 2017. évi 21 százalékról 21,7 százalékra emelkedett. A […]

A tavalyi utolsó negyedévben 4,3 százalékkal, 68,6 millióra csökkent a személyi számítógépek eladása világszerte. A Gartner informatikai piackutató vállalat honlapján szereplő adatok szerint tavaly összesen 259,38 millió személyi számítógépet értékesítettek globálisan, ami 1,3 százalékkal kevesebb a 2017. évinél. Tavaly már a hetedik egymást követő évben zsugorodott a személyi számítógépek eladása, […]

A Lenovo Group kínai személyiszámítógép-gyártó vállalat veszteséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet egy egyszeri leírás miatt. A cég azt közölte, hogy a tavalyi utolsó három hónapot 289 millió dollár veszteséggel zárta az egy évvel korábbi 98 millió nyereség után. Ennek oka, hogy az amerikai adózási szabályok változása négyszázmillió dollárt vitt […]

Friss, ropogós