A HolistiCRM ügyvezetőjének, Fekete Csaba Csongornak az elemzése szerint a mesterséges intelligencia átalakítja marketingcélzást. Az üzleti és a marketing hatékonyság fejlesztéséhez rengeteg területen bevonható, alkalmazható a mesterséges intelligencia. A tudására, adatgyűjtési és elemzési képességére épülő fejlesztések, szoftverek térnyerése egyre több oldalról támogathatja a vállalatok működését. Az adatok a technológia segítségével strukturált, […]

Erdős Pál több évtizedes geometriai sejtését igazolták az ELKH Rényi-intézet, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) matematikusai. Az SZTE közlemény szerint Leo Moser osztrák-kanadai matematikus az 1960-as években tette fel azt a geometriai kérdést, hogy sík legfeljebb mekkora hányada színezhető ki úgy, hogy két […]

A technológiai óriáscégek közül az Apple és a Microsoft maradt a világ két legnagyobb piaci tőkeértékű vállalata július végén. Az Apple a múlt hónapban a világon elsőként érte el a három trillió dolláros piaci értéket. Ezt az új piacokon való terjeszkedéssel kapcsolatos remények és a mérsékeltebb amerikai kamatemelésekre vonatkozó várakozások […]

Tudósok mesterséges intelligencia (MI) felhasználásával hallgatták a torkolati és rózsaszín folyami delfinek hangját. A Nature magazin híre szerint a Katalóniai Műszaki Egyetem és a Mamiraua Fenntartható Fejlődés Intézete két amazonasi delfinfaj mozgását monitorozta, amelynek során egy mesterséges neurális hálózattal vizsgálták a delfinek kommunikációját. A Brazília északi részén található Mamiraua-rezervátumban a […]

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Karán (IK) belül működő Mesterséges Intelligencia Tanszék Neurális Információfeldolgozási Kutatócsoportja is csatlakozik egy tűzmegelőzési rendszerek fejlesztésével foglalkozó nemzetközi kutatáshoz. A nemzetközi projektet egy finn deep-tech startup, a Detectium vezeti, amelynek tűzmegelőzési rendszere lehetővé teszi a tüzek nagyon korai észlelését beltérben és kültéren egyaránt. Mint […]

A Sony bejelentette, hogy a WF-1000XM5 truly wireless fülhallgatója az eddigi legjobbja hangszűrésben és hívásminőségben. A WF-1000XM5 csúcstechnológiával rendelkezik, amely prémium hangminőséget és a legjobb zajszűrési teljesítményt nyújtja a piacon. A valós idejű hangprocesszorok és a nagy teljesítményű mikrofonok táplálják a speciálisan tervezett Dynamic Driver X meghajtóegységet a széles frekvenciájú […]

Kínai befektetői és kormányzati delegáció látogatta meg az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriumot (ARNL) és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriumot (MILAB). Mao Song Bai, a kantoni Haizhu kormányzójának vezetésével, a kerületi önkormányzat vezetői, valamint a terület befektetési alapjának (Guangzhou Haizhu City Construction and Development Group Co.) képviselői látogatták meg a két […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyelei eljárást indított a Microsofttal szemben, mert feltételezése szerint keresőrendszerének új szolgáltatásával tisztességtelen gyakorlatot folytat a magyar fogyasztókkal szemben. A versenyhivatal közleménye szerint a szoftvergyártó februárban integrálta a – ChatGPT-hez hasonló – mesterséges intelligencián alapuló chat funkciót Bing nevű keresőrendszerébe, ami a keresőfelületen segíti a kérdések […]

Elon Musk bejelentette a Twitter átalakítását X-é, valamint a közösségi platform arculatának teljes megváltoztatását. A vállalat San Fransicó-i székházára a változás jeleként már vasárnap éjszaka egy óriási X-et vetítettek ki, amely a Twitter új logója, és a közösségi hálózat nyitóoldalán már ezzel találkoztak a felhasználók. A milliárdos hétfőn hajnalban közzétett […]

Szakmai fórumot rendezett közösen a mesterséges intelligenciáról az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és dél-koreai Chung-Ang Egyetem (CAE) július 17-18-án, az ELTE lágymányosi campusán. A koreai delegáció tagja volt Sang Gue Park, az egyetem elnöke (rektora), Joonki Paik elnökhelyettes (rektorhelyettes), a Mesterséges Intelligencia Tanszék képviseletében Yoon-Sik Cho, Hwanhee Lee és Byungwoo […]