Újabb településeken érhető el a Magyar Telekom 5G szolgáltatása

Rékasi TiborTöbb tucat új állomás bekapcsolásával már 23 településen érhető el a Magyar Telekom ötödik generációs (5G) mobilszolgáltatása – közölte a társaság.

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott, büszkék arra, hogy már több mint 2,2 millió ponton – vagyis a magyarországi otthonok és vállalkozások negyven százaléka számára – elérhető gigabites sávszélességű vezetékes hálózatuk, emellett 5G mobilszolgáltatásuknál szintén rendelkezésre áll a gigabites sebesség. A Telekom hálózatán az 5G szolgáltatás Budapest, Budaörs, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét, Szeged és Szombathely bizonyos részein, emellett a balatoni régió 16 településén – Siófokon, Tihanyban, Balatonalmádiban, Balatonberényben, Balatonföldváron, Balatonfüreden, Balatonlellén, Balatonmáriafürdőn, Balatonszabadi-Sóstón, Fonyódon, Gyenesdiáson, Balatonfenyvesen, Keszthelyen, Vonyarcvashegyen, Zamárdiban és Hévízen – részlegesen érhető el. A szolgáltatás 5G-képes készülékkel és arra alkalmas havidíjas csomaggal használható a lefedett területeken. A Magyar Telekom tervei szerint az év végére tovább növeli az 5G területi lefedettséget, hogy minél több ügyfele számára elérhetővé váljon a mobiltechnológia legújabb generációja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szélesvász... nagylátószögű objektívet díjaztak: Sony az EISA 2020-on IV.

pén aug 28 , 2020
ShareTweetPinShareA Sony idén öt díjat kapott a fogyasztói technológiákra szakosodott Európai Kép és Hang Szövetségtől (EISA). A Sony nagylátószögű objektíve, a FE 20mm F1.8 G is elismerésre méltónak bizonyult. A könnyű és kompakt Sony FE 20 milliméteres F1.8 G-s objektívje tűéles fényképek rögzítését teszi lehetővé. Optikai kialakítása továbbfejlesztett aszférikus elemekkel […]
Sony objektiv

És még ez is...