kiberháború

Egyre jobban fenyeget egy kiberháború kitörése

A globális feszültségek és a kereskedelmi háború árnyékában a nemzetek megerősítik digitális védelmüket a kibernetikai hadviselés fokozódó veszélye miatt. Orosz kormányzati hackerek tavaly tavasszal kibertámadást indítottak Texas állam vidéki területein található vízművek ellen; egy Muleshoe-ban lévő ötezer lakosú településen a víz elkezdett túlfolyni, emiatt a tisztviselők kénytelenek voltak lekapcsolni a rendszert és manuálisan működtetni a…

Részletek
orosz sarló és kalapács

Orosz hackerekre figyelmeztet a MIVD

Oroszország hackerek segítségével igyekszik megakadályozni, hogy a Nyugat katonai segítséget küldjön Ukrajnának – figyelmeztetett a holland katonai biztonsági szolgálat (MIVD), amelyet az NlTimes című holland hírportál idézett. Az MIVD szerint az orosz katonai hírszerzés (GRU) kötelékében működő hackerek elsősorban kormányzati és kiemelten fontos infrastruktúrát támadnak. Peter Reesink, az MVID vezetője elmondta, hogy bár Hollandiát egyelőre…

Részletek
Kína vs. Nagy-Britannia

London tiltakozott a kínai kém- és kibertevékenység miatt

Tiltakozott a brit kormány Kínánál a Nagy-Britannia elleni kém- és kibertevékenység miatt. Az elektronikus kommunikáció lehallgatására és hírszerzési elemzésére szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ) vezetője ezzel egy időben kijelentette, hogy Kína komoly kockázatot jelent a nemzetközi normákra. A brit külügyminisztérium keddi tájékoztatása szerint a tárca bekérette Kína londoni nagykövetét, akivel „határozott hangvételű” nyilatkozatban közölték, hogy elfogadhatatlan…

Részletek
David Cameron

Kína kibertevékenységet folytat a brit intézmények ellen

A brit kormány szerint Kína kibertevékenységet folytat a brit demokratikus intézmények és parlamenti képviselők ellen, és mindez egy nagyszabású kémkedési kampány része. Oliver Dowden miniszterelnök-helyettes a londoni alsóházban tartott hétfői tájékoztatóján elmondta: az elmúlt években két olyan „rossz szándékú kiberkampány” is lezajlott, amelyet „kínai állami kötődésű elkövetők” hajtottak végre. Az egyik ilyen kiberkampány 2021-2022-ben a…

Részletek
Microsoft Office 365

A Microsoft 365 szoftver uniós használata szabálysértő

A Microsoft 365 (leánykori nevén Office 365) szoftver Európai Bizottság általi használata sérti az uniós intézményekre és szervekre vonatkozó adatvédelmi követelményeket. Az európai adatvédelmi biztos hivatal (EDPS) vizsgálatát követően közzétett megállapítások szerint az Európai Bizottság több kulcsfontosságú adatvédelmi szabályt is megsértett a Microsoft 365 használata során. Az uniós bizottság különösen az uniós intézményekre, szervekre, hivatalokra…

Részletek
Alan Turing

A mesterséges intelligencia fejlesztése katasztrófával járhat

A mesterséges intelligencia (MI) biztonságos alkalmazásáról és a kockázatok feltárásáról írtak alá nyilatkozatot a brit kormány által összehívott magas szintű nemzetközi szakkonferencia résztvevői. A találkozót Bletchley Park kastélyában, a brit katonai hírszerzés kódfejtésre szakosodott egykori titkos központjában tartják. Itt működött a második világháború idején az a csoport, amely feltörte a német hadvezetés által megfejthetetlennek hitt…

Részletek
mesterséges intelligencia, AI

Brit kormányjelentés: Komoly kockázatai is vannak a mesterséges intelligencia terjedésének

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásnak terjedése. A 45 oldalas tanulmány, amelyet a tudományos, innovációs és technológiaügyi minisztérium megbízásából állított össze egy szakértői testület, a brit kormány által november elejére összehívott nemzetközi MI-biztonsági csúcs vitairata. A dolgozat szerzői által említett fő kockázatok között szerepel, hogy a MI alkalmazása…

Részletek
iPhone 14

FSZB: az amerikai hírszerzés több ezer iPhone-t fertőzött meg

Amerikai hírszerző szolgálatok több ezer iPhone-t fertőztek meg rosszindulatú szoftverrel Oroszországban, köztük olyanokat is, amelyeket külföldi nagykövetségek használnak. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) által kiadott tájékoztatás szerint az orosz távközlési infrastruktúra biztonságának vizsgálata olyan anomáliákat tárt fel, amelyek csak az Apple mobiltelefonok felhasználóira jellemzők, és amelyeket olyan, eddig ismeretlen rosszindulatú szoftverek működése okozott, amelyek…

Részletek
Fel!