Felmentették a német informatikai biztonsági hivatal vezetőjét

Nancy Faeser Német Szövetségi BelügyminiszterFelmentették és fegyelmi eljárás alá vonták a német szövetségi információtechnológiai biztonsági hivatal (Bundesamt für Sicherheit in der Informationstechnik – BSI) vezetőjét.

Német hírportálok jelentései szerint a szövetségi belügyminisztérium szóvivője megerősítette a Der Spiegel című hírportál értesülését, amely szerint a tárca vezetője, Nancy Faeser azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Arne Schönbohmot és fegyelmi eljárást indított ellene. A nemzeti kiberbiztonsági hatóság szerepét betöltő BSI vezetőjének menesztését sajtóbeszámolók előzték meg, amelyek arra utalnak, hogy Schönbohm nemigen tart távolságot orosz hírszerzési köröktől. A kapcsolatot egy egyesületi formában működő szerveződés jelentheti, amely a Német Kiberbiztonsági Tanács (Cyber-Sicherheitsrat Deutschland – CSRD) nevet viseli. A 2012 óta működő egyesület vállalkozásoknak, politikusoknak, állami szerveknek nyújt biztonsági tanácsokat infokommunikációs ügyekben.

A szervezet alapítói között van Schönbohm mellett egy Protelion nevű vállalat is, amelyet az utóbbi hónapokban a nemzetközi szaksajtóban, a napokban pedig a ZDF országos köztelevízió Magazine Royale című szatirikus magazinműsorának egy tényfeltáró anyagában is kapcsolatba hoztak orosz hírszerző szolgálatokkal. A belügyminisztérium szóvivője az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggésben kiemelte, hogy az Oroszország által folytatott „hibrid hadviselést” tekintve különösen fontos, hogy a BSI több mint 1500 munkatársa zavartalanul végezhesse munkáját. Ezért elkerülhetetlen volt a hatóság vezetőjének felmentése, hiszen a róla szóló hírek megrendítik a semleges és pártatlan vezetői munkája iránti közbizalmat és megzavarják a feletteséhez, a miniszterhez fűződő munkakapcsolatot, amelynek fenntartásához bizalom szükséges. Ugyanakkor az ártatlanság vélelme természetesen megilleti a BSI felmentett vezetőjét – mutatott rá a szóvivő.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Bérkalkulátor és a kiszámítható havi jövedelem

sze okt 19 , 2022
Mindenki szeret tisztában lenni vele, hogy havi szinten mennyi bevételre számíthat, hiszen így könnyebb előre kalkulálni a várható költségekkel is. A bruttó-nettó bér átváltása azonban önmagában nem túl egyszerű, hiszen számos adóval és levonással kell számolnunk. Szerencsére erre is létezik egyszerű, online megoldás. Az ember természetéből fakadóan szeret előre tervezni. […]
A bruttó bér kiszámítása nem egyszerű feladat

És még ez is...