A BKK Igazgatósága szerint a fővárosi elektronikus jegyrendszer működésképtelen a korábbi menedzsment által rögzített műszaki feltételek megtartásával. A vezetés ezért a nyár elején egy olyan újratervezés mellett döntött, amely a projekt véghatáridejét és forrásigényét nem érinti. A szakértői vizsgálatok alapján kiderült, hogy az előző menedzsment súlyos szakmai hibát követett el, […]

Mátészalka 2016 nyarának pornófővárosa hazánkban – derült ki a legnagyobb hazai szexpartner kereső oldal legutóbbi kutatásából. Korábbi felmérésekből kiderült, hogy július második felében tetőzik a szexuális tartalmak keresése az interneten. Az elmúlt év végén a kazincbarcikaiak keresték a legtöbb online pornót, idén nyáron Mátészalka áll az első helyen. Barcikán nagyon […]

Idén májusban indult a magyar tulajdonú EZ Expressz közösségi futárszolgálat, ami az UBER által is képviselt megosztás alapú modellt célozza meghonosítani a futárszervezés területén. A Drukka Startup Stúdió keltetőjéből induló startup már havi több száz megrendelést teljesít. Nemzetközi szinten már több vállalkozás kínál közösségi futárszervezést, például az UBER Rush vagy a […]

A Magyar Telekom országos vezetékes hálózatkorszerűsítési programja keretében Budapest több kerületében is jelentős fejlesztéseket hajt végre. Az elmúlt év során indult fejlesztéseknek köszönhetően  Angyalföldön (XIII. kerület) 68 ezer, Csepelen (XXI. kerület) 8700 háztartásban vált, illetve válik elérhetővé a társaság nagy sebességű, széles sávú internetszolgáltatása. 2016 első félévében Kőbányán (X. kerület) […]

Idén először lesz nyilvános a Telekom Innovációs Versenysorozat záróeseménye, a Telekom Innovation Expo, amelynek Berlin és Krakkó után most Budapest ad otthont a május 23-án megrendezésre kerülő SMART 2016 konferencián. Az Expón bemutatkozik az innovációs verseny első tíz helyezettje, köztük a magyar PersonalVideo és a Slamby. A PersonalVideo egyedi, személyre […]

A kárpátaljai magyar iskolás gyerekek menzai étkeztetésének támogatására indít adománygyűjtést a főváros XXII. kerületének önkormányzata – közölte a városrész polgármesteri hivatala csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint Budafok-Tétény önkormányzata arra kéri a magyarországi települések vezetőit, indítsanak a XXII. kerületihez hasonló, helyi adománygyűjtő akciókat. Kiemelték, hogy „égetően” nagy szükség van újabb […]

A fővárosi lakosok döntő többsége támogatja az UBER-t egy frissen készült felmérés szerint. Az IPSOS kutatása alapján a budapestiek kétharmada egyetért azzal, hogy továbbra is szükség van a közösségi autómegosztó szolgáltatás működésére a fővárosban. A válaszadók több mint négyötöde szerint az új digitális technológiák új gazdasági lehetőséget teremtenek Budapesten, és […]

Forgalomba állt az első két olyan Siemens Combino villamos a fővárosban, a nagykörúton, amelyeken telepítették a Futár utastájékoztató rendszert, valamint a fedélzeti térfigyelő kamerákat. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint a járművek teljesítették a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által előírt legalább ezer kilométeres, utasok nélküli próbafutást. A két jármű […]

A BKK-s dolgozói tesztkártyák kiosztásával megkezdődött az elektronikus jegyrendszer első próbaüzeme – közölte a társaság az MTI-vel. Az első tesztüzemben a több száz dolgozói tesztkártyával a rendszer működéséhez szükséges szoftverelemeket és gyártósorokat tesztelik. A tesztkártyák kibocsátásával párhuzamosan a központi hardver- és szoftverrendszerek, adatkapcsolatok és tranzakciós rendszerek elkészítésén dolgozik a BKK […]

1

Ki gondolná, hogy Kazincbarcika, Monor és Nagykanizsa a hazai internetes pornófogyasztás fellegvára, viszont a bűn, a fertő városa Budapest nincs az első tízben a hazai „nagyfogyasztók” szex térképén. A Szexrandi.hu felméréséből az is kiderült, hogy júliusban többen töltenek le pornót, mint Karácsonykor. Július második felében tetőzik a forgalom, ekkor keressük […]