Lezárult az a végzettség nélküli iskolaelhagyás visszaszorítását célzó, átfogó módszertani fejlesztés, amelyre az unió tízmilliárd forintot költött. A 2017-ben kezdődött program két legfontosabb célkitűzése volt a köznevelés megújítása a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése érdekében, valamint az ennek jegyében kidolgozott új módszerek bevezetése a köznevelési intézményekben. A program ösztönzi a tanulókat, […]

Van néhány tévhit, amelybe a kezdő webáruház tulajdonosok készpénznek vesznek és emiatt a kezdeti lelkesedést hamar lelohasztja a kudarc. „Nem költök reklámra, majd a közösségi média felkapja” Állítólag 7,09 millió magyar használja a közösségi médiát, de hirdetések nélkül nem lehet elérni őket. A legutolsó adatok szerint egy magyar internetező évente […]

Januárban hozta létre a Telenor (ma már Yettel) a Várkonyi Loránd vezetésével induló ügyfél-elégedettségi igazgatóságát. A mobiltársaság célja, hogy az új igazgatóság aktív és cégen belül kiterjedt részvételének eredményeként magasabb szintre emelje az ügyfelek elégedettségét, ami az új márka egyik kiemelt céljaként az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kap a szolgáltatónál. […]

Információtechnológia céget alapít a Románia legnagyobb pénzintézetének számító Banca Transilvania, amely elsősorban saját maga számára akar informatikai technológiát megtervezni és kivitelezni az új cég révén. A Code Crafters elnevezésű cég kezdetben 20 alkalmazottal indul, és a tervek szerint az év végéig várhatóan háromszor több személyt foglalkoztat. Első lépésként a Banca […]

Átadták a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai támogatásával és koordinációjával létrehozott Digitális Tudásközpontot Nyíregyházán, amely a robotika, a virtuális valóság, az automatizáció és a mesterséges intelligencia világát mutatja be. A már korábban is működő DJP Pontok tapasztalatait felhasználva hat vidéki városban – Nyíregyházán, Békésen, Kaposváron, Kecskeméten, Oroszlányban és Veszprémben – […]

A Global Young Academy (GYA) február 28-án ismertette az újonnan megválasztott tagok névsorát. E szerint 2022 nyarától Dékány Éva nyelvész, a Fiatal Kutatók Akadémiája alapító tagja és korábbi társelnöke öt évig képviselheti a hazai fiatal kutatókat a nemzetközi szervezetben. Korábban Toldi Gergely volt öt évig a GYA tagja, ő tavaly nyár […]

Ahogy az ékezetek a betűkön fontosak lehetnek egy szöveg megértéséhez, a nukleinsavak különböző módosulásai is jelentős szerepet játszanak a genetikai információ dekódolásában. A DNS epigenetikai, vagyis a genetikai szekvenciát nem érintő módosulásainak szerepe évtizedek óta széleskörűen tanulmányozott területnek számít, ugyanakkor az elmúlt évek rávilágítottak arra, hogy az RNS-nek is számos […]

A kozmikus részecskéket képalkotásra használó, úgynevezett müográfiai eszközöket fejlesztenek a Wigner Fizikai Kutatóközpontban (Wigner FK). A müográfia módszereivel hatékonyabban lehet reagálni olyan katasztrófahelyzetekre, mint például egy szökőár vagy egy vulkánkitörés, feltárhatók az elöregedett mérnöki és bányászati infrastruktúrák veszélyforrásai, és versenyképesebbé válnak a bányászati beruházások. A kutatási program január elsején indult […]

Országszerte közel ötven kereskedő mintegy 700 kereskedelmi pontján nyílik lehetőség az elavult 3G-s mobilkészülékek lecserélésére modern, legalább 4G-képes telefonra. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakmai irányításával működő program mindehhez készülékenként 20 ezer forint támogatást nyújt – közölte a hatóság. A közlemény szerint január 31-én zárult a kereskedői regisztráció […]

A debreceni állatkertben három zöld víziagáma bújt elő tojásából a pálmaház kulisszái mögött, noha az intézmény ez idáig csupán két nősténynek adott otthont. Nagy Gergely Sándor, az intézmény vezetője elmondta: mivel a végül termékenynek bizonyult tojásokat lerakó egyed még fiatalon, ivarérettsége előtt került idősebb társához Debrecenbe 2019-ben, alighanem kizárható, hogy […]