A magyar kutatók térképeztek fel az RNS-módosító mechanizmust

A box H/ACA pszeudouridin szintáz komplex szerkezete. Piros kör jelzi a komplex aktív helyét.Ahogy az ékezetek a betűkön fontosak lehetnek egy szöveg megértéséhez, a nukleinsavak különböző módosulásai is jelentős szerepet játszanak a genetikai információ dekódolásában.

A DNS epigenetikai, vagyis a genetikai szekvenciát nem érintő módosulásainak szerepe évtizedek óta széleskörűen tanulmányozott területnek számít, ugyanakkor az elmúlt évek rávilágítottak arra, hogy az RNS-nek is számos hasonló, úgynevezett epitranszkriptomikus módosulása szintén fontos biológiai szerepet tölt be. A Természettudományi Kutatóközpont, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Semmelweis Egyetem kutatói a szakterület egyik vezető lapjában, az ACS Catalysisben a közelmúltban publikált tanulmányukban egy ilyen RNS-módosító mechanizmus részleteit ismertették. A kutatók rámutattak, hogy bár a mechanizmus sérülése genetikai betegségekhez vezethet, pontosabb megértése terápiás lehetőséget is rejt.

Az uridin pszeudouridinné való átalakulása az RNS leggyakoribb módosulása a DNS-ről való átíródás után. A reakciót egy nagy méretű fehérje-RNS komplex, a box H/ACA pszeudouridin szintáz katalizálja. A komplex fehérjealkotóinak mutációja daganatos betegségek, csontvelőhiány és nefrotikus szindróma kialakulását okozhatja. A kutatók felépítették a pszeudouridin szintáz komplex modelljét. Nagy számítógép-teljesítményt igénylő szimulációk segítségével azonosították az atomok helyzetének és kölcsönhatásainak változását, emellett a kémiai kötések átalakulásának mechanizmusát is feltárták az uridin pszeudouridinné való transzformációja során. Azt találták, hogy az átalakítandó RNS olyan torzult formában kötődik a box H/ACA pszeudouridin szintázhoz, amely megkönnyíti a kötődést követő uridin-pszeudouridin átalakítást. Azt is megmutatták, hogy az enzim mutáns variánsai nem torzítják a megkötött RNS uracilját, ami összhangban van ezen mutánsok kísérletileg észlelt inaktivitásával.

Torzult uracil a vad típusú, és relaxált uracil egy inaktív mutáns enzimhez kötveA kutatók rámutattak, hogy az azonosított mechanizmus lehetővé teszi az uracil átalakítását bármely olyan tetszőleges RNS-ben, amely képes megfelelően kötődni a box H/ACA pszeudouridin szintáz vezérlő RNS-éhez, továbbá hogy a vezérlő RNS szerkezete nagymértékben változtatható. Ilyen módon a box H/ACA pszeudouridin szintázhoz kötött, alkalmasan tervezett vezérlő RNS szinte bármely tetszőleges RNS szubsztrát uraciljának átalakítását képes elvégezni a szervezeten belül. Ez a szakemberek számára lehetőséget teremt az RNS szerkesztésére és génhibákhoz kötődő betegségek gyógyítására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kereskedési lehetőségek kezdőknek

csü febr 24 , 2022
ShareTweetPinShareAz opciókba – vagyis az olyan szerződésekbe, amelyek lehetővé teszik, hogy Ön arra tippeljen, hogy a részvények árfolyama milyen irányba halad – történő befektetés népszerűsége 2020-ban rekordot döntött: 7,47 milliárd szerződés köttetett. Ez 52,4%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Mind a tapasztalt, mind az új befektetők kedvelik az opciós […]
tradingplatforms.com

És még ez is...