Pénzügyi infrastruktúrák: minden nagyon hatékony, minden nagyon biztonságos

MNBTavaly a jegybank által ellenőrzött pénzügyi szervezetek a növekvő forgalom és a járvány miatti gondok mellett is hatékonyan és biztonságosan működtek, megfelelően kezelték a járványhelyzet kihívásait – mondta Bartha Lajos.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a jegybank pénzügyi stabilitási tanácsa megtárgyalta és elfogadta a 2021-es Fizetési rendszer jelentést, amely szerint a koronavírus-járvány kirobbanása ellenére is javult a hazai pénzforgalom hatékonysága. Bartha ismertette: a fizetési kártyás elfogadói hálózatban 2020 végén 123 ezer fizikai, és 24 ezer internetes elfogadóhely működött, előbbi 10, utóbbi 24 százalékos növekedésnek felel meg. A kártyás vásárlások darabszámában a korábbi húsz százalék körüli éves növekedési ütem hét százalékra mérséklődött, azonban ez is elég volt ahhoz, hogy a tranzakciók éves száma áttörje az egymilliárdos álomhatárt. Emellett az érintéses kártyás tranzakcióknál a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó limit – MNB által kezdeményezett – 15 ezer forintra emelése rendkívül sikeres lépés volt, hozzájárult ahhoz, hogy a vásárlások közel 95 százaléka az érintéses technológia alkalmazásával történjék. Az átutalások darabszámának növekedési üteme kevéssel maradt csak öt százalék alatt, ami némileg alacsonyabb a 2019-esnél. Jelentős fejlemény az is, hogy először haladta meg a kártyás vásárlások értéke a készpénzfelvételekét, amelyek száma 14 százalékkal esett vissza, ami kiugró a korábbi évekhez képest.

A pénzforgalmi szolgáltatók működése általánosságban megfelelő, tavaly 77 millió forint bírságot szabtak ki, 31 lezárt és 34 új ellenőrzést bonyolítottak. A vizsgálatok többségében feltárták a hiányosságokat, a leggyakrabban a beérkező fizetési műveletek összegének haladéktalan jóváírására vonatkozó szabályokat sértették meg. Jegybanki ajánlás készült erről. A visszaélések elektronikus pénzforgalomhoz viszonyított aránya továbbra is elhanyagolható, és kedvező a trend. A digitalizáció terjedésével egyre kifinomultabb módszereket használnak a csalók. Az átutalásokat érintően az adathalászat meghatározó szerepe mellett azonban dinamikus átrendeződés van a nem pénzforgalmi vonzatú, megtévesztésen alapuló módozatok irányába. Ezért a valósidejű csalásszűrő rendszerek és az erős ügyfélhitelesítés mellett egyre nagyobb szükség van a fogyasztók pénzügyi tudatosságának erősítésére is – mondta az igazgató.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.