Kínában korlátozzák az utazásmegosztó alkalmazásokat

taxiKína betiltotta, hogy magánemberek közösségi utazásmegosztó alkalmazásokkal fuvarozási szolgáltatást nyújtsanak, ezentúl csak a taxiengedéllyel rendelkező vezetők használhatják az Ubert és hasonló alkalmazásokat az ázsiai országban. A kínai közlekedési minisztérium közleménye szerint ‘mindamellett, hogy támogatják az innovációt, megtiltják, hogy magánautók platformokon keresztül fuvarmegosztási szolgáltatásban vegyenek részt’. Előírták egyúttal azt is, hogy az ilyen alkalmazásokat üzemeltető cégeknek meg kell bizonyosodniuk róla, hogy taxira szóló engedély nélküli vezetők nem használják az applikációjukat.

A kínai fuvarmegosztási piacot a Didi Dache alkalmazás vezeti, valamint a Kuaidi Dache, amelynek az Alibaba internetes óriáscég a tulajdonosa. Ezeket a platformokat elsősorban taxistársaságok használják. Az Uber tavaly nyáron jelent meg Kínában, a Baidu internetes kereső portál tavaly decemberben fektetett be a cégbe. Az Uber a hírre reagálva közölte: tiszteletben tartják a kormány igyekezetét arra, hogy biztonságos, megfizethető és hatékony közlekedési megoldásokat biztosítson az állampolgároknak. (MTI/hirado.hu)

Világszerte számos taxistársaság panaszkodik az Uberre és hasonló utazásmegosztó szolgáltatásokra, mivel azok tisztességtelen versenyelőnyhöz jutnak a hagyományos taxis cégekkel szemben azért, mert működésük nincsen hatóságilag szabályozva. Franciaország január 1-jétől gyakorlatilag betiltotta az Ubert, ekkor lépett ugyanis életbe a taxik tisztességes versenyét szabályozó törvény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.