Készülj! Közeleg az idei Kutatók éjszakája

Kutatók éjszakája

Kutatók éjszakájaIdén is megrendezik a Kutatók éjszakáját: szeptember 27-én és 28-án több mint száz helyszínen várhatóan kétezernél is több program várja majd a tudomány iránt érdeklődőket.

A szervezők tájékoztatása szerint Magyarországon idén is több száz intézmény – egyetem, kutatóintézet, könyvtár, levéltár és múzeum – csatlakozik az eseményhez, amelyet huszadik alkalommal rendeznek meg azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a kutatói életpályát és a tudományos kutatást. Idén huszadik alkalommal rendezik meg egész Európában a kutatói életpályát, illetve magát a tudományos kutatást népszerűsítő Kutatók Éjszakája. A Kutatók éjszakáját hagyományosan szeptember utolsó péntekjén, illetve szombatján rendezik meg egész Európában.

A részletes program szeptember elejétől lesz elérhető a Kutatók éjszakája honlapján, valamint a rendezvény Facebook-oldalán, amelyeken addig is érdekes hírek olvashatók a tudomány világából – olvasható a közleményben. A Kutatók éjszakáját idén is az a FAWORIT konzorcium rendezi, amely tizedik alkalommal nyerte el az Európai Unió Marie Sklodowska Curie programjának támogatását. A szervező konzorcium tagja a RCISD Regionális Tudásközpont, a Nők a Tudományban Egyesület, a Hétfa Kutatóintézet, a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és az Óbudai Egyetem.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!