Monostori László, a SZTAKI igazgatója

AI segíti a jövőben a statisztikai hivatal munkáját

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) együttműködési megállapodást kötött, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligencia (AI) minél nagyobb szerepet kapjon a statisztikai adatok előállításában. A közös munka fő irányai az adatok gyorsabb feldolgozása és a hatékonyság növelése. A két intézmény szerdán kiadott közleménye szerint az együttműködés révén szeretnék korszerűsíteni…

Részletek
Arvind Krishna, IBM

IBM: 150 milliárd dollár a kvantumtechnológia fejlesztésére

Az IBM bejelentette, hogy a következő öt évben 150 milliárd dollárt fektet be Amerikában a gazdaság fellendítése és a számítástechnika globális vezetőjeként betöltött szerepének megerősítése érdekében. Ez magában foglalja a több mint 30 milliárd dolláros kutatási és fejlesztési beruházást a nagyszámítógépek és kvantumszámítógépek amerikai gyártásának előmozdítására és folytatására. Arvind Krishna, az IBM elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy…

Részletek
Marco Rubio

Rubio ismét bizonyította oroszbarátságát

Marco Rubio (képünkön) külügyminiszter bezártta az amerikai külügy dezinformációvadász hivatalát – a szólásszabadság védelmére hivatkozva. Az Egyesült Államokban bezárták azt a külügyminisztériumi hivatalt, amely évek óta figyelte és próbálta leleplezni az olyan országok – mint Oroszország, Kína vagy Irán – által terjesztett dezinformációs kampányokat. A Global Engagement Center (GEC) mostantól a múlté – jelentette be…

Részletek
EV.Analytica app

Magyar startup tenné egyszerűbbé az e-autók töltést

Az EV.analytica nevű startup olyan problémára kínál megoldást, amely minden elektromosautó-tulajdonos életét megnehezíti: a töltőpontok kaotikus rendszerére. Az app célja, hogy egyetlen platformon egyesítse az összes e-mobilitási szolgáltatót – legyen szó az E.ON, a Lidl, vagy éppen az Aldi töltőiről. A projekt mögött három fiatal mérnök – Németh András, Papp Zoltán és Simon Gergely –…

Részletek
Debreceni Egyetem - Informatikai Szakmai Napok - 2024

Határ a csillagos ég: DE – Alverad együttműködés

A kiberbiztonsággal foglalkozó Alverad Technology Focus Kft.-vel kötött az oktatás, a kutatás és a kibervédelmi eszközök fejlesztése területén együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem (DE) Informatikai Kara (IK) a tavaszi Informatikai Szakmai Napokon. A kapcsolatépítés, a munkaerőpiaci igények feltérképzése és bemutatása, a legújabb informatikai trendek megismerése, a mesterséges intelligencia (AI) és a kiberbiztonság, az adatvédelem állt…

Részletek
A képen balról jobbra: Fábián Gergely – a Galaxis AG. vezérigazgatója, Dr. Dietz Ferenc – a Gábor Dénes Egyetem elnöke, Varga József Zoltán – a Campus Codeworks Zrt. vezérigazgatója

EBSI: Magyarországi pilot projekt indult

Magyarország részt vesz az European Blockchain Services Infrastructure (EBSI) pilot projektben, amelynek célja egy blokklánc alapú „Európai Uniós diploma” infrastruktúra létrehozása. Az EBSI egy digitális rendszer, amely biztonságosan tárolja, és nyomon követi a változásokat az unió felsőoktatási intézményeiben szerzett diplomák kezelésében. A technológia lehetővé teszi, hogy mind az egyetemek, mind a hallgatók könnyen hozzáférjenek a…

Részletek
műhold

Jól vizsgázott az űrben SZESAT kommunikációs modulja

A Széchenyi István Egyetem (SZE) SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiuma által kifejlesztett kommunikációs modul másfél évig keringett a Föld körül az MRC-100 műhold fedélzetén, és folyamatosan sugározta üzeneteit. A kommunikációs modul a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem MRC-100 műholdjára került, egy felsőoktatási intézmények közötti együttműködés eredményeként. A műhold 2023 júniusában állt pályára, és 561 napos működést követően…

Részletek
Kozma-Bognár Veronika, a Gábor Dénes Egyetem tudományos rektorhelyettese

A GDE büszke kilenc végzős hallgatójára

A Gábor Dénes Egyetem (GDE) két évvel ezelőtt Magyarországon elsőként alapított mérnökinformatikai és gazdaságinformatikai mesterképzést dróntechnológia specializációval — az első évfolyam végzős hallgatói a napokban tették le sikeresen a záróvizsgájukat. A Mérnökinformatikus dróntechnológia specializációval mesterképzés során a hallgatók elméleti és gyakorlati felkészítést kapnak a dróntechnológia műszaki alapjairól, a képfeldolgozás elméleti és gyakorlati megoldásairól, valamint ezek…

Részletek
Fel!