Újjászületett a Mikromat

MikromatA legendás Mikromat tökéletesen működő replikáját is kipróbálhatják a látogatók június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) szegedi Informatika Történeti Kiállításán.

A Mikromat egy olyan kibernetikai építőkészlet, amelynek segítségével már 1967-ben, egy évtizeddel az otthoni számítógépek megjelenése előtt bárki elsajátíthatta számítógépek működési elveit. Az építőkészlet kifejlesztése az első magyarországi középiskolai informatanárként számon tartott Kovács Mihály (1916-2006) piarista szerzetes nevéhez fűződik, aki a készlet kidolgozásakor a budapesti Piarista Gimnázium tanáraként dolgozott. A Mikromat prototípusát a gimnázium egyik diákja, Woynarovich Ferenc készítette 1966-ban. A készletet a kanadai Minivac-601 számítógépmodell megvizsgálása nyomán tervezték alkotói. A Mikromat 1967-től a hetvenes évek elejéig megtalálható volt a játékboltok, tanszerboltok és a Keravill kínálatában. A készlet révén révén több ezer magyar fiatal ismerhette meg a kibernetika alapvetéseit. Ötvenöt évvel az eredeti számítógépmodell megjelentetése után Vid Gábor készítette el a Mikromat replikáját, amelyet a Múzeumok Éjszakája alkalmából június 25-én szombaton 14 órától 22 óráig bárki megtekinthet és kipróbálhat a szegedi Informatika Történeti Kiállításon.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Tárhely vagy VPS? Melyik a jó választás?

sze jún 15 , 2022
A legtöbb honlaptulajdonos számára nyilvánvaló, hogy mi a különbség a dedikált szerver és a bérszerver között. Az azonban már nem ennyire egyértelmű, hogy a tárhely vagy a VPS a jó választás. Egyáltalán mi az eltérés a két megoldás között? Bár a tárhely és a VPS a tekintetben megegyezik, hogy sok […]
rackforest.com

Friss, ropogós