Kalmár László matematikus

120 éve született a magyar kibernetika úttörője Kalmár László

Születésének 120. évfordulója alkalmából a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) kiállítást rendez a szegedi Informatika Történeti Kiállításon (ITK), a Szent-Györgyi Albert Agorában, tisztelegve a magyar számítástechnika úttörőjeként ismert Kalmár László matematikus előtt. Kalmár 1905-ben született, és kiemelkedő képességei hamar megmutatkoztak, nemcsak matematikai alkotótevékenységében, hanem széleskörű tájékozottságában is, mely lehetővé tette számára, hogy az 1920-as években…

Részletek
Jedlik Ányos

Átadták a Jedlik Ányos-díjakat

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) egyik legrangosabb díját, a Jedlik Ányos-díjat a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismeréséül adták át az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. A Jedlik Ányos-díj átadására első ízben 1996-ban, a magyar szabadalmi rendszer centenáriumi évében került sor, idén pedig már 29. alkalommal osztották…

Részletek
Arany János

„Aranyat” ér a DH-LAB AI-alapú kézírásfelismerő rendszere

A Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium (DH-LAB) munkájának egyik első és legjelentősebb eredménye annak a kézírásfelismerő modellnek a kifejlesztése, amellyel kereshetővé váltak Arany János hivatali iratai. A fejlesztésért Társadalmi Innovációs Díjat kapott a projektcsoport a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól (KIM). A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában őrzött Arany János hivatali iratok kereshetővé tételét segíti az a fejlesztés,…

Részletek
Magyar Tudományos Akadémia

Megkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepe

A nemzet legnagyobb kincse tagjainak tehetsége – fogalmazott Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke hétfőn, a Magyar Tudomány Ünnepe nyitóünnepségén Pécsen. „A Magyar Tudomány Ünnepe és a köré szerveződő rendezvénysorozat több mint két évtizede élő hagyományunk. Lángot továbbadó ünnep, hiszen Kárpát-medence-szerte a legfrissebb kutatások és tudományos felismerések lángját szeretnénk ilyenkor másokkal megosztani, vagy…

Részletek
OTP Bank

Túl az egymilliárdon az OTP Bank adományozási programja

Az OTP Bank Adományozási Programjában már több mint egymilliárd forintot gyűjtöttek össze mikroadományokból. Az Adományozási Program 2021-es indulása óta több mint egymilliárd forintot gyűjtöttek össze mikroadományokból az OTP Bank ügyfelei. Ez idáig harminc célra gyűlt össze a kijelölt összeg, ezek közül a legmagasabb 125 millió forint volt. Évente körülbelül egymillió felajánlás érkezik, átlagosan 225 forint…

Részletek
Torontál - napilap

Vajdasági magyar kiadványokat digitalizál az OSZK

A vajdasági magyar könyvek, folyóiratok digitalizálásáról szóló együttműködési megállapodást írt alá Zentán Kormányos Katona Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) igazgatója és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója. Az elsőként digitalizált és máris ingyenesen hozzáférhetővé tett Torontál című napilap 1872 és 1944 között jelent meg, több mint tizenhatezer lapszámban és több mint…

Részletek
OSZK, Jeles napok

Jeles napok: Megújult az OSZK online tartalomszolgáltatása

Teljeskörűen megújult és kibővült az ünnepeinket és évfordulóinkat feldolgozó legnagyobb hazai digitális gyűjtemény, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Jeles napok elnevezésű online tartalomszolgáltatása. Az OSZK közleménye szerint a nemzeti könyvtár égisze alatt 2007 januárja óta működő online tartalomszolgáltatás informatikai és arculati szempontból is megújult. A digitális összeállítás célja továbbra is a magyar szellemi örökséghez kapcsolódó…

Részletek
PocketBook Verse Pro Color e-könyvolvasó

PocketBook: új, színes e-könyvolvasó a piacon

Színesben is jobb képfelbontással érkezik a PocketBook legújabb e-könyvolvasója. A Verse Pro Color vízálló, támogatja a hangoskönyveket és a Bluetooth-kapcsolaton keresztüli felolvasást, teljesítményét pedig immár négymagos processzor biztosítja. A most bemutatott, hat inches e-olvasó az úttörő E Ink Kaleido 3 színes kijelzővel van felszerelve. Az új technológia fekete-fehérben 300 PPI felbontást kínál, színesben viszont elődjéhez…

Részletek
Fel!