Keskenysávú hálózatot épít a Magyar Telekom

Nyolc országban, köztük Magyarországon is keskenysávú hálózatot épít a Magyar Telekom; a jelenleginél költséghatékonyabb, gépek közötti kommunikációt segítő, úgynevezett NarrowBand-IoT (NB-IoT), az 5G felé vezető út első szakasza, segítségével az összekapcsolt érzékelők adatokat tudnak egymás között továbbítani.

Dévényi István, a Magyar Telekom hozzáférési hálózat és szolgáltatás menedzsment igazgatója szerint anyavállalatuk viszonylag korán bekapcsolódott az 5G világtrendbe, aminek jelenleg az egyik látható jele az NB-IoT. A technológia a legkülönbözőbb területeken alkalmazható, így például a biztosítók a termőföldekre helyezett szenzorokkal mérik és elemzik a mezőgazdasági termelés esélyeit, az esetleges károkat, ami segít a pontos kármeghatározásban. Az alacsony adatátviteli sebesség pedig kivételesen hosszú, akár tíz évnyi akkumulátor rendelkezésre állást tesz lehetővé az érzékelők számára, így csökkentve a költségeket – mondta az igazgató magyar újságíróknak kedden Barcelonában. A DT néhány héten belül képes lesz az ilyen keskenysávú alkalmazásokhoz szükséges hálózati technológia bevezetésére Németországban és Hollandiában.

Tremmel János mobilhálózatokért felelős igazgató arra a kérdésre, hogy mikor várható az 5G hálózat bevezetése Magyarországon, úgy válaszolt: “folyamatosan fogunk belenőni és belefutni”, már az idén is lesznek olyan hálózati képességek, amik 5G-re mutatnak, például az intelligens antennarendszer, ami sokszorosára növeli a hálózat sebességét és kapacitását. 2018-ban már a téli olimpián is várható, hogy a szolgáltatók pre-5G szolgáltatással jelennek majd meg, 2018-2019 között is sok bejelentés várható, amikor a hálózat egy-egy szabványnak megfelel, nehéz lesz megfogni a konkrét bevezetést – jelezte a szakember, hozzátéve, hogy terveik szerint Magyarországon 2020-ban lehetséges a megalapozott bevezetés. A fejlesztésekhez azonban rengeteg beruházás és egyebek mellett újabb frekvenciák vásárlása szükséges, amihez már elkezdődtek a tárgyalások – mondta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.