Kávékészítő robotok is lesznek a téli olimpián

kávéA pekingi szervezők szerint több tennivalójuk is lesz a robotoknak, amelyeket a tokiói olimpia mintájára “állítanak majd csatasorba” Kínában. A logisztikai feladatok mellett kávé készítésre és érintésmentes kézbesítésre is alkalmasak lesznek, ki tudják kerülni az útjukban levő tárgyakat, és automatikusan újratöltik magukat a feladatuk befejezése után. A robotok a Vukoszung Arénában segédkeznek majd, ahol a jégkorongtornát fogják megrendezni. A kávét készítő robot ledarálja a kávészemeket, majd belerakja a kávéfőzőbe, megfőzi a kávét, a folyamat összesen négy percet vesz igénybe. Egy másik robot akár 300 kilogrammnyi árut is képes szállítani.

“A robot üzenetben értesíti a feladót, amikor megérkezik a megadott helyre, a vásárló egy ellenőrzőkóddal pedig átveheti az árut. A kézbesítés után a robot visszamegy a dokkolóra, ahol fertőtleníti és feltölti magát” – mondta Csang Fan, a létesítmény logisztikai munkájáért felelős vezetője. Hozzátette, hogy a robotok elősegíthetik az egészségügyi előírások betartását azzal, hogy fertőtlenítik majd a helyszínt, továbbá kézfertőtlenítőt biztosítanak, és emlékeztetik a látogatókat a maszkviselésre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Megállíthatatlan a mobiltelefonok ökológiai lábnyomát mérő Eco Rating minősítési rendszer

ked nov 9 , 2021
Globális terjeszkedésbe kezd a lakossági mobiltelefonok minősítésére szolgáló, jelenleg 26 országban – köztük Magyarországon – alkalmazott Eco Rating ökológiai minősítési rendszer, amelyet a Vodafone, a Deutsche Telekom, az Orange, a Telefónica, a Telia Company indított idén májusban. Az Eco Rating-hez további operátorok csatlakoztak, így már összesen 15 gyártó vesz részt […]
Eco Rating