Garamvölgyi: Tíz év alatt korszerűsíteni lehetne a közoktatást

„Magyarország a tanulás világában egyre jobban lemarad versenytársaitól. Az elmúlt évek számos reformja ellenére a tudásbeli szakadék, amely a világ legfejlettebb részeitől elválaszt bennünket, nem szűkült, hanem szélesedett. Hazai és nemzetközi vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy nemcsak az átlagos magyar állampolgár, hanem a fiatal felnőttek és az iskolába járó fiatalok tudásával is súlyos gondok vannak.”

Ez a pár mondat nem az elmúlt tizenkét év oktatáspolitikáját kritizáló egyik írásból, hanem az akkori kormány megbízásából 2008-ban kiadott Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért előszavából való. Nem arról van szó tehát, hogy a regnáló hatalom elrontotta a korábban jól működő rendszert – amit elegendő rekonstruálni -, hanem arról, hogy a közoktatás a rendszerváltás óta nem felel meg a megváltozott követelményeknek. Nincs jele annak, hogy ebben fordulat állna be. A teljes politikai és szakmai elit híján van azoknak az elképzeléseknek, javaslatoknak, amelyek megoldanák a harminc éve halmozódó problémákat, s így az ország fejlődését, a felnövekvő nemzedékek jobb, boldogabb életét eredményeznék.

A kormányoldalt illetően ez szinte mindenki számára egyértelmű, nem úgy a másik fél esetében. Sajnálatos, de az ellenzéki pártok, szakmai és civil szervezetek sem szolgálnak konkrét megoldásokkal a közoktatás korszerűsítésére. Ez leszűrhető saját, vagy közösen elkészített kiadványaikból (pártprogramok, a 9 pont, a Kockás könyv, az ELEGY 100 pontja, a Civil Közoktatási Platform (CKP) 12 pontja, az Agóra Oktatási Alapvetései, etc.). Az ellenzéki szavazók által az oktatási modernizáció élcsapatának tekintett mozgalmaknak, szervezeteknek (Tanítanék, CKP, Oktatói Hálózat, és így tovább), s legelismertebb szakértőiknek (Radó Péter, Nahalka István) az általánosan megfogalmazott követeléseken, célokon túl pusztán a 2010 előtti, korántsem ideális állapotok visszaállítására vannak elképzeléseik.

Hiányoznak a közoktatás korszerűsítését célzó megoldások

Ezt irányozta elő az ellenzék Oktatási Minimum címmel közreadott közös programja, amelyet a 2018-as választások előtt az említett szervezetek kezdeményezésére, szakértőik részvételével dolgoztak ki. A tavalyi választásokra hasonló felállásban készített oktatáspolitikai elképzelés – ELEGY-100 pont – úgyszintén a Fidesz-éra előtti állapotok visszaállítására szorítkozott. Hiányoznak a közoktatás korszerűsítését célzó megoldások, konkrét javaslatok a pártok saját kínálatából is. A Momentum sokat dicsért oktatási programja ígéretek, kívánalmak halmaza a megvalósulásukat biztosító elképzelések nélkül. Az MSZP-nek és a DK-nak csak a korábbi helyzet visszaállítására vannak kézzelfogható terveik.

Az ellenzéki szereplőknek nincsenek megfelelő válaszaik a felzárkóztatás eredménytelenségére, a tanulók, pedagógusok túlterheltségére. Nincs megoldásuk a személyre szabott képzés megvalósítására. Nincs sok mondanivalójuk az oktatás tartalmáról sem. A CKP AlterNATíva című kiadványa például azt járja körül, milyen szempontokat kell figyelembe venni egy nemzeti alaptanterv készítésekor, arról nem ejt szót, mit is kéne tanítani a közoktatásban. Ezen – tekintve a következő idézetet – nincs mit csodálkozni: – „Jórészt nem azonosítottuk még azokat az ismeretrendszereket, készségeket, képességeket és attitűdöket (kompetenciákat), amelyekkel a globalizált világ polgárainak feltétlenül rendelkezniük kell.” (ELEGY Oktatáspolitikai Szakbizottság – 100 pont).

Szakértőik ugyanazokat a szólamokat ismételgetik, amelyek nálunk és Európában vagy 30 éve elhangzanak a kérdéssel kapcsolatosan: meg kell tanítani a diákokat tanulni, informatikai ismeretekre, az angol nyelvre, stb. Ezek szükségességét a munkaerőpiac állítólagos igényeivel indokolják. Nem tudnak mit kezdeni az egyre fontosabbá váló adaptív készségek – gondolkozás, kreativitás, vállalkozószellem és mások – fejlesztésével, amit a meglévő, alapvetően más célt szolgáló közismereti tantárgyak keretei közt vélnek megvalósulni. Úgy tűnik, a korszerűsítés ügye vakvágányra került. Van pedig megoldása a problémának, amelynek alapján kormányváltás esetén elkezdődhetne, és észszerű időtartam – vagyis nagyjából tíz év – alatt végbemehetne a közoktatás megújítása.

A korszerű oktatásnak két kritériuma van: korszerű tartalom és személyre szabott képzés

Az a közhelyszámba menő megállapítás, hogy a ma iskolája határozza meg a holnapot, igaz! Mielőtt elkezdünk tehát gondolkozni az oktatás tartalmán, el kell döntenünk, milyen Magyarországot szeretnénk a jövőben. Ebben a kérdésben az állampolgárok túlnyomó többségének akarata egyértelmű: abban a jólétben kíván élni belátható időn belül, mint szerencsésebb embertársai a legfejlettebb nyugati országokban. Olyan oktatást kell teremteni, amely biztosítja az elvárt gyorsaságú felzárkózáshoz szükséges mértékű fenntartható fejlődést. Az eddigi kormányok felzárkózási stratégiája egyformán a külföldi cégek becsábítására – vagyis a legrosszabb feltételekkel értékesíthető áru, a munkaerő eladására -, mellette csatlakozásunk óta az uniós támogatásokra épült. Ezekből soha nem lesz annyi bevétele az országnak, amennyi biztosítja a legfejlettebb országok utolérését, ezáltal elmaradottságunkból eredő problémáink megoldódását.

A világtörténelem folyamán eddig minden nép, nemzet, ország, régió az innováció által emelkedett fel, vagy az abban való lemaradás miatt jelentéktelenedett el. Napjaink legfejlettebb országai is azért sikeresek, mert nem munkaerejüket adják el, hanem a termékeikben megtestesülő ötleteiket. Magyarország számára sem kínálkozik más út a felzárkózáshoz. Ötletekre van szükségünk, amelyek termékek formájában, vagy szabadalomként értékesíthetők külföldön. Ennek legfontosabb feltétele egy széles – kreativitással, vállalkozószellemmel felvértezett – emberi erőforrás megléte, amelynek megteremtése és utánpótlásának biztosítása az oktatás feladata. A mai magyar oktatás pusztán munkaerőképzésre alkalmas. Korszerűsíteni kell a tartalmát akként, hogy a képzés középpontjába a gondolkozás, a kreativitás, a vállalkozószellem fejlesztése kerüljön.

„Ha nincs ötlet, a sok pénz sem segít”

A gondolkozás fejlesztését a tevékenység alapú oktatás kialakítása szolgálhatja. Az iskolákban helyet kell kapniuk mindazoknak a fontos tevékenységi formáknak – szükség szerint leegyszerűsítve -, amelyek az életben várják a fiatalokat, s ezekhez kell kapcsolódnia minél több ismeret elsajátításának. Az ezen tevékenységek gyakorlása közben felmerülő akadályok leküzdése során fejlődne a diákok gondolkozása, problémamegoldó képessége, és – mivel a legtöbbjük társas cselekvés – alkalmazkodó, kommunikációs, kollaborációs képessége is.

A kreativitás és az innováció közötti összefüggés mindenki számára világosnak kell lennie. Aki számára mégsem az, annak ajánlom figyelmébe Oláh György szavait: „Ha nincs ötlet, a sok pénz sem segít”. Ehhez képest az Európai Unió által az ezredforduló táján fejlesztendőként megjelölt – s Magyarország által is elfogadott – nyolc kulcskompetencia között nem szerepel a kreativitás, nem szerepel a gondolkozás, és bár a vállalkozói kompetencia igen, annak fejlesztésével nemigen tudtak mit kezdeni. A legutóbbi változtatásig érvényben lévő Nemzeti Alaptantervek nálunk sem tartották külön figyelmet érdemlőnek a kreativitás, avagy a gondolkozás fejlesztését, hanem azt az egyes tantárgyak keretében vélték megvalósulni. Ez fatális tévedés! A meglévő tantárgyak alapvetően másra, különböző ismeretek átadására szolgálnak. Azt állítani, hogy ezek oktatása közben egyúttal megtörténhet például az alkotóképesség megfelelő fejlesztése, ugyanolyan képtelenség, mint kijelenteni, hogy nincs szükség testnevelésre, mert a gyerekek cipelik a táskáikat, emelgetik a kezüket, és néha még a tábláig is elsétálnak.

A túlterheltség a kreativitás fejlesztésének rovására megy

A 2020-ban életbe léptetett új NAT-ban bővítették ugyan a kompetenciák körét, de sajnos átgondolatlanul. (A gondolkozási kompetenciát például a matematikaival társították, ami nyilvánvaló melléfogás.) Emiatt, s a diákok új tartalmak bevezetését gátló túlterheltsége miatt a gyakorlatban ma sem valósul meg a kreativitás fejlesztése. Az 5-7. osztályosok számára e célból létrehozott Technika és tervezés nevű tantárgy időben édeskevés, s egyéb készségeik, képességeik korukból adódó fejletlensége miatt komoly munkát nem is tesz lehetővé (pláne, mert az új tárgy tartalmának nagy része az egészen más fejlesztési célokat szolgáló régi Technika tantárgy tartalmával azonos). Az alkotóképesség magától értetődően az alkotó tevékenység gyakorlásával fejleszthető, amelynek a mostani oktatás nem biztosítja sem a kereteit, sem a személyi feltételeit. Ennek kell nagyobb teret adni nemcsak az általános, de a középiskolában is. A művészeti oktatás fejlesztésével, bővítésével egy új – tárgyakkal, szerkezetekkel, formázással, modellezéssel foglalkozó – tantárgy, a „Forma és konstrukció” bevezetése szolgálhatná a kreativitás általános fejlesztését a közoktatásban.

Kudarc a vállalkozói kompetencia fejlesztése

A vállalkozói kompetencia egyike a nyolc kulcskompetenciának, mégse tettek egy lépést sem fejlesztése érdekében az ezidáig kormányon lévők, pedig égető szükség lett volna rá. A magyar fiatalok vállalkozói hajlandósága rendkívül alacsony. Egy jó tíz évvel ezelőtti – a kezdő vállalkozói aktivitást vizsgáló, majd ötven országra kiterjedő – felmérés rangsorában Belgiummal az utolsó helyet foglaltuk el. A helyzet azóta sem javult. A legutóbbi statisztikai adatok alapján is az látszik, hogy egyre kevesebb fiatal vállalkozik, csökken az önfoglalkoztató fiatalok száma, és a felsőoktatási hallgatók többsége sem saját cégében képzeli el a jövőjét. A jelenlegi kormány a pénzügyi képzés közoktatás-beli beindításától reméli a vállalkozói aktivitás növekedését. A kutatási eredmények viszont azt mutatják, hogy még a pénzügyekben jártasabb magyar fiatalok is alig mernek, akarnak vállalkozni.

Egy 2011-es adat szerint a Budapesti Gazdasági Főiskola végzett hallgatónak mindössze egy százaléka indított saját vállalkozást. Abszurd az a feltételezés, hogy egy lényegesen felületesebb képzés jobb eredménnyel járna. A fiatalok vállalkozói aktivitásának növekedését a gyakorlati vállalkozói képzésben való részvételükkel lehet biztosítani – ezt uniós felmérés bizonyítja, mely szerint a résztvevők egyötöde tanulmányai befejezése után saját céget alapít -, amelyet általánossá kell tenni. (Folyik ilyesmi ma is néhány intézményben – szakköri tevékenység formájában -, de a 90-es évek közepe óta a Junior Achievement nevű amerikai szervezet által összefogott, pár száz tanulót megmozgató, rosszul működő diákvállalkozások nem javítanak a helyzeten.)

A pedagógusok sem rendelkezik megfelelő ismeretekkel

Vállalkozásokat kell létrehozni az iskolákban, amelyekben a diákok tantárgyaikhoz kapcsolódó, vagy más jellegű gazdasági tevékenységet végeznének. Meg kell teremteni ezek működésének jogi feltételeit, ösztönözni kell az intézményeket létrehozásukra, és olyan tevékenységeket kell biztosítani számukra, amelyek a tanulók képességeivel is gazdaságosan végezhetők, s valamilyen formában az iskola egészét megmozgathatják (léteznek ilyenek). Mielőtt valaki félreértené, a vállalkozói tevékenység iskolai gyakorlása – amelynek fontosságáról, hasznáról, mikéntjéről az a néhány pedagógus sem rendelkezik megfelelő ismeretekkel, aki jelenleg diákvállalkozás irányítójaként részt vesz benne – nem a munkáról szól (bár abba sem árt belekóstolni), és nem is a pénzről (ami viszont megbízható értékmérő és ösztönzőnek sem utolsó).

Életszerű feladatokat kapjanak a diákok!

Az a fontos, hogy életszerű feladatokat kapjanak a diákok, melyek elvégzésekor megismerhetik a gazdaság működését. Nagyon fontos az is, hogy a vállalkozói tevékenység a legalkalmasabb terepet nyújtja a fiatalok innovációs aktivitásának fejlesztéséhez. Itt ugyanis arra vannak késztetve a diákok, hogy próbáljanak piacképes termékeket kitalálni. Minél többször lépnek piacra áruikkal – és találkoznak annak értékítéletével -, annál jobban lesznek ösztönözve arra, hogy törjék a fejüket, mivel érhetnek el sikert, annál inkább rögzül bennük ez a gondolkodásmód. Nem muszáj minden tanulónak a vállalkozói tevékenység összes folyamatában részt vennie – például a termékek előállításában -, azokba viszont, amelyek szerepet játszanak fontos készségek, képességek fejlesztésében, ajánlatos minél több diákot bevonni.

Az innovatív gondolkozás fejlesztésére például alkalmasak lehetnek új termékek kitalálását célzó iskolai ötletpályázatok. Munkamegosztást, kooperációt is ki lehet alakítani a különböző iskolák vállalkozásai között, vagy egy iskolán belül a vállalkozás és egy tantárgy között. Az előbbire példa lehet a termékcsere, amellyel az abban részt vevők bővíthetik termékválasztékukat, az utóbbira mondjuk az, hogy a diákvállalkozás által készített tárgyakat rajzórán festik meg. Széles lehetőségei lennének az együttműködésnek, különösen, ha létrejönne a kreativitás fejlesztésére általam fentebb javasolt tantárgy. A kreativitás fejlesztésének, s a gyakorlati vállalkozói képzésnek általánossá tétele alapvető feltételei az innováció erősítésének, egy széles, rátermett, produktív, innovatív vállalkozói réteg létrehozásának, amely biztosítani tudja az állampolgárok által elvárt fenntartható fejlődést.

A tartalom korszerűtlenségén kívül egyéb bajok is sújtják a közoktatást

A legsúlyosabbak bajok: a felzárkóztatás alacsony hatékonysága, a diákok, pedagógusok túlterheltsége, a személyre szabott képzés megvalósíthatatlansága. A felzárkóztatás eredményességét a megfelelő személyi feltételek, módszerek biztosításán túl az alapfokú oktatás időtartamának növelése javíthatja. A túlterheltség, s a személyre szabott képzés megvalósíthatatlansága egymással összefüggő problémák. A diákok jelenleg kivétel nélkül felesleges munkára, erőfeszítésre kényszerülnek, egyrészt az általános iskolai felső tagozat és a középiskola tananyagában meglévő párhuzamosságok miatt, másrészt a számukra felesleges tartalmak miatt, amelyek mennyisége legalább egyharmada az összes megtanulandónak (persze egyénenként más harmada). A két iskolafokozat tananyagaiban keverednek az általánosan szükséges tartalmak a speciálisan szükségesekkel. Minden tantárgyban vannak – többen jelentős arányban – olyan ismeretek, amelyek elsajátításának csak az adott tárggyal szoros kapcsolatban lévő területeken elhelyezkedni szándékozó diákok veszik hasznát.

A fennálló 8+4-es struktúra keretei közt lehetetlen az egyes diákok számára hasznavehetetlen tartalmak kiszűrése, mert azokra másoknak szükségük lehet. Megtartása mellett nem biztosítható sem a korszerű tartalom, sem a személyre szabott képzés. A tartalmi korszerűsítés – s mellette az oktatás többi problémájának megoldása – ezért csakis az iskolaszerkezet egyidejű átalakításával lehetséges. Mindehhez a 10+3-as (6+4+3-as) struktúra nyújtja a legalkalmasabb keretet. Bevezetésével megvalósítható a személyre szabott képzés, csökkenne a diákok, pedagógusok terhelése, eredményesebbé válna a felzárkóztatás, jutna hely az új szükséges tartalmaknak, későbbre tolódna a pályaválasztás időpontja, és így tovább.

A váltás egy-két éves előkészülettel levezényelhető

A váltás különösebb gond nélkül levezényelhető egy-két éves előkészülettel együtt is kevesebb, mint tíz év alatt, amelynek végén már az új rendszerben végzettek kerülnének ki a közoktatásból. Nem muszáj ugyanis ragaszkodni a bevezetés során a totális felmenő rendszerhez. Ami az általános iskola alsó tagozatának négy évfolyamán történik, az – eltekintve attól, hogy időben kevés az eredményes felzárkóztatáshoz – alapjában véve rendben van. Kiegészítve az átalakítás elején egy ideiglenes tananyaggal az olyan 5., 6. osztályba lépők számára, akik nem az új rendszerben kezdték az iskolát – megerősítendő alapismereteiket, alapkészségeiket -, közel azonos hatékonysággal működhet az ideiglenes a végleges megoldással. Az új tanterv szerinti oktatás az első és a hetedik osztályban kezdődne, majd folytatódna egy év múlva a második és a nyolcadik osztályban, és így tovább. A korszerűsítés előkészítése nem igényel hosszú éveket. A tananyag a legtöbb tantárgy esetében túlnyomórészt adott, többnyire csak kismértékű változtatásra, frissítésre lenne szükség, így a pedagógusok felkészítése sem irreális feladat.

Lényegében csak a tananyag összevonását, átcsoportosítását kéne elvégezni úgy, hogy a 10 éves képzésben csak az maradjon meg aminek valóban általánosan hasznát lehet venni (ezen halmaz meghatározásához az előkészítés során széles körű felmérést kell végezni felsőoktatásban, középiskolában tanuló diákok részvételével). A többit át kell helyezni a specializálódást szolgáló középiskolába – ott bárki elsajátíthatja, akinek szüksége van rá -, egyes szűk körben hasznosítható ismereteket akár a felsőoktatásba (amelynek tananyagait sem ártana átvilágítani és „kigyomlálni”), sőt előfordulhat olyan is, hogy valami teljesen elhagyható. Így – plusz azzal, hogy a mostaninál eredményesebb hatosztályos alapfokú képzés megkönnyítené a felső tagozatos, középiskolás diákok, és az őket tanítók dolgát – jelentősen csökkenthető lenne a tanulók, pedagógusok terhelése, s jutna hely a mai világban feltétlenül szükséges új, korszerű tartalmak megjelenítésére.

A közoktatás korszerűsítését nem lehet tovább halogatni

Az átalakítást nem szükséges a teljes közoktatásra érvényes tökéletesen kidolgozott tantervvel kezdeni, a fejlesztés, pontosítás, véglegesítés menet közben is folyhat. Az átállással adódna egy olyan, a felsőoktatást érintő probléma, hogy a régi, és az új rendszerben végzettek között egy éves intervallum keletkezne, amikor nem lenne frissen érettségizett fiatal, aki a felvételizhetne. Ezt akként lehetne kiküszöbölni, hogy az első évben megyék, esetleg régiók szerint elosztva csak az iskolák felében kezdődne meg a váltás – figyelembe véve a diákok létszámát is -, majd egy év múlva a többiben.

Kiegészíthetné ezt korábban végzett, de sikertelenül felvételiző fiatalok számára szervezett széles körű felkészítő tanfolyam. E két megoldással biztosítható, hogy a felsőoktatásba jelentkezők száma megfelelő maradjon. A közoktatás megújítása természetesen olyan változásokat is hozna a pedagógusok helyzetében – például egyesek számára iskolaváltást -, amelyeket nem szívesen vállalnak fel, de a szülők számára is okozhat nehézségeket. Az elkövetkező években viszont olyan mennyiségű pénz érkezik az Uniótól, amely bőven fedezné az átalakítás egyéb költségei mellett az érintettek motiválását is a változtatások elfogadására.

A közoktatás korszerűsítését nem lehet tovább halogatni, így is évtizedeket vesztegettünk el vele. Mérhetetlenül ártalmasak azok az elképzelések – például Radóé és egyes pártoké – amelyek a távoli jövőben tartják lehetségesnek a folyamat elkezdését. Mérlegre kell tennie mindenkinek, elsősorban a politikusoknak: vagy belevágunk az elkövetkező években, vagy végleg búcsút inthetünk a belátható időn belüli felzárkózásnak, s a végtelenségig kínlódhatunk problémáinkkal — írja elemzésében Garamvölgyi Zsolt.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Oldalunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.