A képen balról jobbra: Fábián Gergely – a Galaxis AG. vezérigazgatója, Dr. Dietz Ferenc – a Gábor Dénes Egyetem elnöke, Varga József Zoltán – a Campus Codeworks Zrt. vezérigazgatója

EBSI: Magyarországi pilot projekt indult

Magyarország részt vesz az European Blockchain Services Infrastructure (EBSI) pilot projektben, amelynek célja egy blokklánc alapú „Európai Uniós diploma” infrastruktúra létrehozása. Az EBSI egy digitális rendszer, amely biztonságosan tárolja, és nyomon követi a változásokat az unió felsőoktatási intézményeiben szerzett diplomák kezelésében. A technológia lehetővé teszi, hogy mind az egyetemek, mind a hallgatók könnyen hozzáférjenek a…

Részletek
Manus - Monica AI

Új kínai szereplő az AI-ügynökök versenyében a Manus

A Manus startup Monica nevű mesterséges intelligencia (AI) ügynöke teljesítette a generatív mesterségesintelligencia-szolgáltatásokra Kínában kötelezően elvárt, szigorú regisztrációs feltételeket – közölte Peking sajtóirodája. A startup saját állítása szerint létrehozta a világ első általános célú AI-ügynökét, amely önálló döntéshozatalra és komplex feladatok végrehajtására képes. Szakértők szerint az új program jelentős kihívója lehet akár a ChatGPT-nek vagy…

Részletek
matematika tanulás

Válságban a matematikaoktatás

A diákok matematikai teljesítménye drámaian romlik az Európai Unió tagállamaiban, derül ki az Európai Bizottság legújabb jelentéséből. Az alulteljesítők aránya rekordmagasságba nőtt, míg a kiváló eredményeket elérő diákok száma csökkent, ahogy az az Education and Training Monitor 2024 című dokumentumban olvasható. Különösen aggasztó a helyzet Magyarországon, ahol az alulteljesítők aránya az elmúlt években növekedett, ami…

Részletek
Kresz

Egyre kevesebben tanulják a KRESZ-t iskolapadban

Néhány évtizeddel ezelőtt jóval kevesebbet lehetett hallani a generációk közötti különbségekről – bár ezek már akkor is léteztek. Mára viszont életünk szinte minden területén érzékelhető az egyre sűrűbben változó, és egymástól is egyre nagyobb mértékben különböző generációk hatása. Egyes ágazatok, például a kommunikáció és az informatika gyorsan alkalmazkodnak az átalakuló igényekhez, máshol azonban nehezebb az…

Részletek
osztályterem tanárral, gyrekekkel

Gondok a síkképernyős kijelzőkkel

A tanárok és a diákok együtt szenvednek a hagyományos síkképernyős kijelzők korlátai miatt. Az Epson új, Európában végzett kutatása alapján a tanárok 77 százaléka úgy véli, hogy a diákok láthatósági problémákkal küzdenek, amikor a tananyagok a hagyományos síkképernyős okostáblán jelennek meg a tanórák során. 39 százalékuk szerint az osztály hátsó részen ülő diákok, míg 35…

Részletek
wifi

Zyxel: az AI és a WiFi 7 a 2025-ös év legfontosabb hálózati trendjei

A mesterséges intelligencia (AI) és a gépi tanulás fokozódó használata a teljesítmény, a biztonság és a hálózatok kezelése érdekében a következő 12 hónap egyik legfontosabb trendje lesz. A Zyxel Networks előrejelzése szerint 2025-ben az AI és a gépi tanulás sokkal jelentősebb szerepet fog játszani a hálózatok hatékonyságának, teljesítményének és védelmének kezelésében. További kulcsfontosságú trendek: a…

Részletek
időjárásjelentés

Segít az időjárás-előrejelzésben is a mesterséges intelligencia

A Google NeuralGCM modellje gyorsabb és pontosabb időjárás előrejelzést készít a hagyományos modelleknél. Az időjárás előrejelzése terén a technológia folyamatos fejlődése egyre pontosabb és megbízhatóbb prognózisokat tesz lehetővé. A mesterséges intelligencia (AI) és a gépi tanulás alkalmazása révén az előrejelzések gyorsabbá és részletesebbé váltak. A Google által kifejlesztett NeuralGCM modell például a hagyományos meteorológiai módszereket…

Részletek
mesterséges intelligencia, AI

Zyxel Networks: 2025 legfontosabb hálózati trendjei

A mesterséges intelligencia (AI) és a gépi tanulás fokozódó használata a teljesítmény, a biztonság és a hálózatok kezelése érdekében a következő 12 hónap egyik legfontosabb trendje lesz. A Zyxel Networks előrejelzése szerint 2025-ben az AI és a gépi tanulás sokkal jelentősebb szerepet fog játszani a hálózatok hatékonyságának, teljesítményének és védelmének kezelésében. További kulcsfontosságú trendek: a…

Részletek
Fel!