A sok okos: lassan évente változik a szakképzés rendszere

A szakképzés megújítása érdekében 2020 szeptemberében a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak – jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára a Szakképzés 4.0 stratégiát ismertetve.

Az idei az előkészítés éve, az átalakuláshoz szükséges törvényt és rendeleteket ebben az évben meghozzák, ezek 2020. január 1-jén lépnek majd hatályba. Az összetett stratégia végrehajtásához szükséges intézkedések bevezetését 2020 szeptemberében tervezik – közölte Pölöskeiné. A stratégia egyik fő pillére a környezet, elsősorban a tanműhelyek fejlesztése. Mint mondta, a képzéseket olyan környezetben kell végezni, amelyek a legkorszerűbb eszközökkel felszereltek. Kiemelten fontosnak nevezte, hogy a szakképzésben karrierlehetőséget lássanak a tanulók, illetve a szülők. A gazdaság fejlesztéséhez minőségi munkaerőre van szükség, és ehhez minőségi képzést kell nyújtani – fogalmazott. A harmadik fő pillérként említette, hogy a legújabb ismeretekkel rendelkezők oktassanak a szakképzésben, ezért a vállalati mérnököket bevonnák az oktatásba, illetve a gyakorlati oktatókat vállalati helyszíneken képeznék tovább.

Az új szakképzési struktúráról szólva elmondta: a 2020 szeptemberétől felmenő rendszerben induló ötéves technikumokban az első két évben ágazati alapképzést kapnak majd a diákok, ezt az időszakot ágazati alapvizsga zárja. A következő három évben növekvő képzési időt töltenek a vállalatoknál a tanulók, akiket az is ösztönöz majd, hogy a cégek választhatnak, kikkel kötnek közülük szerződést. Az ötödik év végén tesznek érettségit és technikusi vizsgát a diákok. A helyettes államtitkár kiemelte a technikumi képzés összekötését a felsőoktatással. Ahogy fogalmazott, a technikusképzés a mérnökképzés előszobája lesz, szakirányú továbbtanulásnál a technikusi képesítés megszerzését magasabb felvételi pontszámmal számítják majd be. Jelenleg a hároméves szakközépiskolák képzik a szakmunkásokat, akik az iskola végén nem tesznek érettségi vizsgát. Ezeket az intézményeket a szintén hároméves szakképző iskolák váltják majd fel 2020 szeptemberétől, ugyancsak felmenő rendszerben. A szakképző iskolákban az első év ágazati alapismereti oktatás lesz, ezt követi két év duális képzés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az EB-nek nincs bizonyítéka a Kaspersky-termékek biztonsági kockázatairól

vas ápr 21 , 2019
Az Európai Bizottságnak nincs bizonyítéka a Kaspersky Lab termékeinek biztonsági kockázatairól – válaszolt képviselői megkeresésre a digitális gazdaságért felelős uniós biztos. Mariya Gabriel leszögezte: az EU piaca nyitva áll az uniós törvényeket tiszteletben tartó minden külföldi vállalat előtt, de a tagországok biztonsági megfontolások alapján kizárhatnak piacaikról vállalatokat. Március 6-án Gerolf […]

És még ez is...