Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekasok harca: a budapesti csapat nyert

Nemzetközi informatikai diákolimpia lesz nyáron Budapesten: a Nem a Debreceni „Fazekas” csapat nyerte a magyarországi selejtezőt. 2025. március 9-én került sor a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban a Kódkupa idei döntőjére, ahol Magyarország legtehetségesebb középiskolás programozói mérték össze tudásukat. A Kódkupa egyúttal válogatóversenyként is szolgál a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT), amely…

Részletek
Jedlik Ányos

Átadták a Jedlik Ányos-díjakat

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) egyik legrangosabb díját, a Jedlik Ányos-díjat a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismeréséül adták át az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. A Jedlik Ányos-díj átadására első ízben 1996-ban, a magyar szabadalmi rendszer centenáriumi évében került sor, idén pedig már 29. alkalommal osztották…

Részletek
Küldetés a spamrobotok ellen

Harcolj a spamrobotok ellen

A One Magyarország Alapítványa, az egyik vezető távközlési vállalat társadalmi szervezete, a nemzetközi Safer Internet Day alkalmából digitális szabadulószobát hoz létre. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos és biztonságos internethasználat fontosságára. Egy friss hazai kutatás szerint a 13-16 éves diákok ötöde egyáltalán nem figyel a személyes adatainak védelmére az online térben, így…

Részletek
A Széchenyi István Egyetem hallgatói és a Jedlik-iskola diákjai dr. Kovács Katalinnal, az Informatika Tanszék vezetőjével, a projekt ötletgazdájával. (Fotó: Adorján András)

Hibabejelentő alkalmazást fejlesztettek a SZE hallgatói

Egy győri középiskolának fejlesztettek hibabejelentő alkalmazást a Széchenyi István Egyetem (SZE) hallgatói. A projektalapú oktatás keretében tavasszal útjára indított program részeként a SZE hallgatói hibabejelentő applikációt készítettek a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium számára. Az ötletet a középiskola diákjai szállították, amit az egyetemisták csapatmunkában valósítottak meg. A SZE mérnökinformatikus és…

Részletek
iskola - okostelefon - gyermek

Görögország is visszaszorítaná a fiatalok internethasználatát

A görög kormány a héten ismertette a kiskorúak internetfüggőségtől való megóvására irányuló stratégiáját, amely egy új, „Kids Wallet” nevű alkalmazást is tartalmaz. Görögország azt tervezi, hogy 2025-ben fokozza a mobileszközök szülői felügyeletét egy márciusban induló, a görög kormány által működtetett alkalmazáson keresztül. Dimitrisz Papasztergiusz, a digitális kormányzásért felelős miniszter elmondta, hogy a Kids Wallet alkalmazás…

Részletek
Becsei Lilla

STEM: A Z-generáció (is) tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a tudományos-technológiai (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika – STEM) pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban. Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatása szerint,…

Részletek
Rátz Tanár úr életműdij

Átadták az idei Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Idén is átadta az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma a Rátz Tanár Úr Életműdíjakat. 2024-ben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként…

Részletek
Koren Balázs, Prosuli

Yettel: Itt az idő! Mármint a felkészülési és jelentkezési

Megkezdődött a felkészülési és jelentkezési időszak a 2024/2025-ös ProSuli robotikaversenyre. A mára országos jelentőségű, nemzetközi versenyrészvételt is kínáló eseménysorozatra új iskolák és robotikacsapatok jelentkezését is várják. Az újoncokat és kezdő csapatokat online oktatóanyaggal és konzultációs lehetőséggel segítik a szervezők, illetve nyílt pályázatot indítanak az iskoláknak ingyenesen megszerezhető LEGO robotkészletekre. A robotika játékos formája és könnyű…

Részletek
Fel!