Fordított a ViVeTech

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, és Márton Miklós, a Vivetech vezérigazgatójaAz első kiberbiztonságra szakosodott tőzsdei cég, a ViVeTech Nyrt. 2022-es nehéz év után tavaly fordítani tudott.

A ViVeTech közgyűlési előterjesztése szerint húsz százalékos árbevétel-növekedés mellett 66,2 millió forint nyereséget ért el tavaly. A társaság optimalizálta a működését, bevételei az inflációt meghaladó mértékben növekedtek, és jelentős nyereséget, ugrásszerűen javuló EBITDÁ-t ért el. A társaság a pandémia és az ukrajnai háború sújtotta 2022-es nehéz év után 2023-ban fordítani tudott, és jelentősen javította pénzügyi eredményeit. Az értékesítés nettó árbevétele az inflációt meghaladó mértékben, 20 százalékkal, 1,131 milliárd forintra nőtt, azon belül a belföldi értékesítés több mint harmadával, 1,039 milliárd forintra bővült.

Ezzel párhuzamosan a költségeit is racionalizálta a vállalat: az anyagjellegű ráfordítások 8 százalékkal, a személyi jellegű kiadások pedig 21 százalékkal csökkentek a 2022-es évhez képest, vagyis számottevően javult a működés hatékonysága. Mindezek eredményeként a vállalat adózott eredménye elérte a 66,207 millió forintot, szemben a 2022-es év közel 70 millió forintos veszteségével. A pozitív fordulat az EBITDA számaiban is tetten érhető, amely a 2022-es 12,479 millió forintról meredeken, 166,049 millió forintra javult.

„2023-ban a működés optimalizálására és a növekedésre fókuszáltunk, ennek köszönhetően a bevételeink a terveinket meghaladó mértékben növekedtek, amelyek reményeink szerint 2024-ben megteremtik a nemzetközi piaci terjeszkedés alapjait” – értékelte a pénzügyi eredményeket Márton Miklós, a társaság vezérigazgatója. A kiberbiztonság ügye, a kritikus infrastruktúrák elleni kibertámadások gyakorisága és gazdasági következménye továbbra is vezető kockázati tényező az üzleti élet szereplői számára. Így a piaci lehetőségek egyre bővülnek a ViVeTech számára, a nemzetközi piackeresés – főleg a DACH régió irányába történő nyitás – pedig a növekedési stratégia fókuszába került a vállalat számára 2024-ben.

A 2011 óta aktív vállalat tevékenysége elsősorban az it-biztonságra, azon belül többek között az információbiztonsági stratégiák kialakításával, üzletfolytonossági tervek és üzleti hatáselemzések készítésével, minőségbiztosítással és projekt menedzsment támogatással kapcsolatos tanácsadásra, illetve saját fejlesztésű szoftvermegoldásainak a fejlesztésére terjed ki. A vállalat 2022. május 31. óta van jelen a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán, mint az első kiberbiztonságra szakosodott tőzsdei vállalat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Gyász: Elhunyt Sziebig Andrea

sze ápr 24 , 2024
ShareTweetPinShareHosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Mayerné Sziebig Andrea, a magyar it-újságírás egyik nagy alakja. Sziebig Andrea 1980-ban szerezte meg programtervező matematikus diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az újságírás mellett 1990-ben kötelezte el magát: először az Alaplapnál, majd a Computerworld-Számítástechnika hetilapnál dolgozott; utóbbinak 1995 és 2001 között főszerkesztője is volt. […]
Mayerné Sziebig Andrea

És még ez is...