Felvásárolják a magyar Nexogent

kamion parkolóA logisztikai szegmens egyik legnagyobb szoftver-szolgáltatója, a német Transporeon felvásárolja a mesterséges intelligencia-alapú fuvartervező megoldást gyártó és forgalmazó magyar Nexogen Informatikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot. A Nexogen saját fejlesztésű megoldása akár több millió euróval csökkentheti a vállalatok költségeit, jelentősen növelheti a flották kihasználtságát, és olyan égető iparági problémákra nyújt megoldást, mint a sofőrhiány kezelése, a károsanyag kibocsátás mérséklése és az alacsony profitabilitás. A legnagyobb európai fuvarozó cégek flottáinak útvonalait a Nexogen budapesti irodájában, magyar matematikusok és szoftverfejlesztők által létrehozott szoftverrel tervezik. A vállalat megoldásai ma már a vezető holland és francia optimalizáló szoftvergyártók termékeit utasítják maguk mögé nyílt tendereken – írták. Kovács András Ferenc a közlemény szerint elmondta: az akvizíció lezárulta után is ő, valamint tulajdonostársai, Farkas Márk, Jermann Ádám és Kemény Attila felelnek a vállalat irányításáért. Az akvizíció értékét üzleti titokként kezelik a felek. A tranzakció az ilyenkor szokásos hatósági jóváhagyásokat követően, várhatóan 2022 első negyedévében záródhat.

A Nexogen árbevétele 2020-ban 1,1 milliárd forint volt, ami 2020-ban 1,7 milliárdra nőtt. Üzemi eredménye ugyanezen években 44,8 millió-ról 4,2 millióra csökkent.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Ukrajna: pusztitó kártevőket talált a Microsoft

hét jan 17 , 2022
A Microsoft blogbejegyzésében közölte, hogy pusztító kártevőket észlelt több ukrán kormányhivatal és az ukrán kormánnyal szorosan együttműködő szervezetekhez tartozó rendszerekben. A kártevő áldozatai között vannak olyan ukrán kormányhivatalok, amelyek kritikus végrehajtói vagy vészhelyzeti feladatokat látnak el – közölte a Microsoft. Gonosz kártevőt találtak továbbá egy információtechnológiai cég rendszerében is, amely […]
Microsoft

Friss, ropogós