Egerben mutatták be a VIKI-t

Az Egri Törvényszéken mutatták be a bírósági szervezetben augusztus végéig országszerte kiépülő távmeghallgatási rendszer működését.

Nyiri Beáta, az Egri Törvényszék elnöke elmondta, hogy a fejlesztés a teljes közigazgatást érinti és hárommilliárd forintba kerül. A nyár végéig a bírósági szervezetben 72 tárgyalótermet, továbbá a büntetés-végrehajtási épületekben 39 helyiséget szerelnek fel a távmeghallgatáshoz szükséges eszközökkel, amelyek az ügyeket tárgyaló törvényszékektől távol tartózkodó tanúk és vádlottak kihallgatását teszik olcsóbbá, korszerűbbé és gördülékenyebbé. A videó-kommunikációs infrastruktúra (VIKI) elnevezésű rendszer biztosítja, hogy az eljárás résztvevői valós időben, egyidejű kép- és hangtovábbítással kísérjék figyelemmel az eltérő helyszíneken tartózkodó tanú, vagy terhelt kihallgatását. A kiépítés augusztusban záruló első körét követően, előreláthatólag ez év végéig minden magyar bíróságon kialakítanak hasonló végpontokat és belátható időn belül a hang és kép rögzíthetővé tétele is megoldódik – tette hozzá. Mindezt az utazási költségek csökkentése és az eljárások felgyorsítása mellett a 2018 július 1-én hatályba lévő új büntetőeljárási törvény előírásai indokolják, illetve teszik szükségessé – jegyezte meg.

A tárgyalóteremben tartózkodók két nagyméretű monitoron követhetik az eseményeket, a bíró pedig egy könnyen kezelhető vezérlőegység és egy dokumentumkamera segítségével vezeti az eljárást. Ezen kívül a bíró előtt egy harmadik monitor is található, amelyet csak ő lát, így védett személyek meghallgatását is lehetővé teszi. A rendszer továbbá a kép- és hang technikai torzítására is alkalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Vélemény: egyelőre nem látszik mire lesz képes az ITM

sze máj 30 , 2018
Az olasz Gabriele D’Annunzio katona-költőnek tulajdonított mondás szerint “a háború komolyabb dolog annál, hogy tábornokokra lehessen bízni”. Nem zárható ki teljesen, hogy ennek a mondásnak a szellemében választották ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkárait is, ugyanis Palkovics László miniszter kivételével -aki járműgépész, s a szakma által is elismert […]

Friss, ropogós