Arcápolási kalauz kezdőknek

helia-dA tudatos bőrápolás elsajátítása nem is olyan egyszerű feladat. Tisztában kell lenni hozzá a saját bőrtípusunkkal, valamint azzal, hogy az egyes arcápolási termékek mire valók, és hogyan kell használni őket. Ehhez adunk most egy kis segítséget. 

Arctisztítók

A nevük eléggé beszédes a funkciójukat illetően, az a céljuk, hogy eltávolítsák a bőrünkről a szennyeződéseket. 

Közéjük soroljuk a habállagú és gélállagú lemosókat, a tonikot, a manapság oly népszerű micellás vizet, a fekete szappant és a sminklemosó kendőt. Ezek a termékek speciális összetételűek, kifejezetten az arc bőréhez kifejlesztve, így nem lehet őket helyettesíteni sima tusfürdőkkel.

A választék igen széles, olyat keressünk, ami megfelel a bőrtípusunknak és nem okoz irritációt! Ne keseredjünk el, ha elsőre nem bukkanunk rá az igazira, próbálkozzuk tovább! Az arctisztítókat reggel és este is használjuk, akár többfélét is egymás után, például habzólemosó után micellás vizet vagy tonikot! 

Hidratálókrémek

Egy jó hidratálókrémre minden bőrtípusnak szüksége van, hiszen ezek a készítmények felelnek a bőr ideális nedvességtartalmának biztosításáért. Hiszen a kellően hidratált bőr puha, feszes, rugalmas, nem pedig száraz és fakó. 

Választékból szerencsére nincs hiány, a Helia-D oldalon található hidratálókrémek között minden bőrtípus számára megtaláljuk a megfelelő készítményt. Használjuk minden reggel és este, akár célzottan a nappali, illetve éjszakai krémet, melyek állagukban és hatóanyag-tartalmukban némileg eltérnek egymástól.

Hámlasztók

A bőrnek ugyan megvan a saját megújulási folyamata, de ez néha hajlamos lelassulni. Ilyenkor az elöregedett hámsejtek miatt az arcunk fakónak, fáradtnak, élettelennek tűnik. Mindezen azonban segíthet egy jó hámlasztó.

A fizikai peeling-ek dörzsölő szemcséi azonban mikrosérüléseket okozhatnak a bőrön, így használjuk inkább a modernebb, kíméletesebb kémiai hámlasztókat! Ezek a készítmények feloldják az elhalt hámsejteket, emellett nyugtatják a bőrt. Nem muszáj őket minden nap használni, elég hetente 2-3 alkalommal is, de mindig csak megtisztított arcbőrre vigyük fel! 

Arcszérumok

A szérumok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, köszönhetően annak, hogy koncentráltabb hatóanyag-tartalommal rendelkeznek, mint a krémek, hatásosabban szállnak szembe a különféle bőrproblémákkal. 

Elegendő csupán pár cseppet eloszlatni az arcbőrünkön, és elegendő őket 2-3 naponta használni. Tisztítás és hámlasztás után, de még krémezés előtt vigyük fel! 

Ránctalanító, valamint feszesítő készítmények

Ahogy idősödünk, a bőrünk is egyre inkább veszít feszességéből, így mindenkinél eljön az a pont, amikor egy sima hidratálókrém önmagában már nem lesz elegendő. 

Ekkor kerülnek be az arcápolási rutinba a különféle feszesítő és ránctalanító készítmények, szérumok, melyek bőrfiatalító összetevőket tartalmaznak. Rendszeres használatukkal lelassíthatjuk a bőr öregedését, elhalványíthatjuk a már megjelent ráncokat, így az arcunk is sokkal fiatalosabb összképet mutat. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A megfelelő alumíniumdoboz keresésének praktikus szempontjai

pén nov 5 , 2021
A megfelelő méretben, kialakítással és minőségben rendelkezésre álló alumíniumdobozok kiemelt hozzáadott értéket jelenthetnek vállalati környezetben, ahol egy-egy értékes eszköz vagy árucikk problémamentes szállítása a cél. A cikkben igyekszünk utánanézni annak, hogy egészen pontosan milyen szempontokat és tényezőket javasolt figyelembe venni akkor, amikor fontolgatjuk a különféle alumíniumdobozok beszerzését.  Mi kellhet ahhoz, […]
állványbázis.hu 788 aluminium doboz

És még ez is...