A DHL Supply Chain tovább folytatja az okosszemüvegek és az egyéb viselhető eszközök bevezetését, amely a vállalat digitalizálási stratégiáját képezik: a régióban elsők között Magyarországon, a Biatorbágyon található 42 ezer négyzetméteren elterülő elosztó központban vezették be az Glass Enterprise Edition második generációs eszközét. Az eszköz a kiterjesztett valóság segítségével támogatja […]

Konzorciumi megállapodást kötött az OTT-ONE Nyrt., az iSRV Zrt. és a Black Cell Informatikai Szolgáltató Kft., ezzel egyidejűleg az OTT-ONE elindította új, IT security megoldásokat nyújtó üzletágát – közölte az OTT-ONE. Az együttműködés keretében az OTT-ONE a konzorciumi tagokkal közösen az ipari infrastruktúrákat, valamint fokozott védelmet igénylő létesítményeket érintő biztonságtechnikai […]

Csehország állami számítógépes rendszerei biztonságát leginkább idegen országok, elsősorban Oroszország és Kína, illetve a hozzájuk kapcsolható hackercsoportok veszélyeztetik – állítja a cseh kiber- és információbiztonsági ügynökség (NÚKIB), amely jelentést dolgozott ki Csehország kiberbiztonságának állapotáról 2018-ban. A CTK hírügynökség néhány részletet ismertetett a dokumentumból, amelyet a jövő héten vitat meg az […]

Az Óbudai Egyetem különleges meglepetéssel készül a Kutatók Éjszakájának megnyitóra: bemutatják az intézmény új humanoid robotját, amely köszönti a jelenlévőket és társalog a rendezvényen megjelent érdeklődőkkel. Tervek szerint segédkezik majd egy látványos kémiai kísérletben is. Az esemény résztvevői bemutatót láthatnak a da Vinci sebészrobottal, amely Magyarországon csak Óbudán található. Az […]

Nagy teljesítményű szervert, számítógépeket, monitorokat, nyomtatókat szerezhet be az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében -jelentette be Cserháti Péter. Az intézmény főigazgatója közölte, az elmúlt években is történtek fejlesztések a sérült emberek komplex rehabilitációját végző, 422 ágyas intézetben. Felújították a központi épületet, ahol a műtők, […]

Internetes forgalom- és eszközkorlátozás miatt augusztusban a hálózatsemlegességi szabályok betartására kötelezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Magyar Telekom Nyrt.-t két mobilinternet-díjcsomagja, a „Net Korlátlan” és a „Korlátlan Net” kapcsán. Az NMHH a fogyasztók védelme érdekében rendszeresen ellenőrzi, hogy a szolgáltatók betartják-e a nyílt internet-hozzáférésről szóló szabályokat – […]

Az idén várhatóan a tavalyi mennyiségnél három százalékkal több, 242 ezer tonna elektromos és elektronikus hulladék keletkezik az országban, amelyből 80 ezer tonna begyűjtését és kezelését végzik el a hulladékhasznosítók – közölte a MediaMarkt. Magyarország a fejenként nyolc kilogrammos, folyamatosan emelkedő begyűjtési mennyiséggel a középmezőnybe tartozik az uniós országok között […]

Tovább egyszerűsödött az e-kárbejelentő alkalmazás, a fejlesztésekkel mától külföldi-, biztosítatlan-, teherautó- vagy munkagép és annak vontatmányával okozott károkat is be lehet jelenteni az applikációval, valamint el lehet indítani a kárrendezést cascóra is. A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közölte: az alkalmazást a megjelenése óta több mint 220 ezren töltötték le, és […]

Internetes forgalom- és eszközkorlátozás miatt augusztusban a hálózatsemlegességi szabályok betartására kötelezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Magyar Telekom Nyrt.-t. A hálózatsemlegességi szabályok megszegése gyanújával folytatott le hatósági eljárást az NMHH a Telekom „Net Korlátlan” és „Korlátlan Net” és mobilinternet díjcsomagjai miatt. A szolgáltató az előbbi csomagot még […]

Az amerikai igazságügyi minisztérium beperelte Edward Snowdent, a 2013-ban titkos hírszerzési dokumentumokat kiszivárogtató volt központi hírszerző ügynökségi  (CIA) alkalmazottat a most megjelent könyve miatt. A minisztérium közleménye szerint Snowden a könyvet megjelenése előtt nem mutatta be az amerikai hírszerző szerveknek, s ezzel megsértette a CIA és a Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA) […]