Új termékcsoport gyártására készül az osztrák SW Umwelttechnik Stoiser @ Wolschner AG leányvállalata, az SW Umwelttechnik Magyarország Kft. alsózsolcai térkő gyára, a több mint hárommilliárd forint értékű beruházással további üzemcsarnokot létesítettek, amelyet a napokban adtak át, az üzemben a betonipartól távol álló technológiák integrálásán dolgoznak. A társaság közlése szerint elektronikus […]

Az Európai Unió Hálózat-és Információbiztonsági Ügynöksége (ENISA) immáron hetedik alkalommal rendezi meg az Európai Kiberbiztonsági Hónap (ECSM) elnevezésű kampányát. A programosorozat nemzeti szintű koordinációját a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete látja el. A közösen meghatározott irányelvek mentén az idei évben a kiber-higiéniai készségek fejlesztése, a feltörekvő technológiák fontossága és a […]

Tízéves a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) biztonságos internetezést segítő programja – közölte Edvi Péter, az NGYSZ elnöke. A gyermekmentő szolgálat az európai Safer Internet Programban (SIP) tudatosságnövelő központként és konzorciumvezetőként a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Azt szeretnék elérni, hogy minél több internethasználó böngészhessen […]

Idén ötödszörre rendezi meg a Prezi és az IBM Budapest Lab két egyedülálló régiós konferenciáját. Netflix, Facebook, Linkedin, Shopify – csak néhány azok közül a technológiai világcégek közül, akiknek vezető mérnökei, szakértői bepillantást engednek abba, hogy mi a titka egy sikeres, adatvezérelt vállalkozásnak. Minderre a Prezi és az IBM Budapest […]

Bár a Pantone a közelmúltban több új típusú színskálát is bevezetett más modellcsaládokban, de a Plus sorozat, melynek a Formula Guide az alappillére, már évek óta nem frissült. Most 294 új szín jelent meg a repertoárban, mely mindenképpen tekintélyes mértékű ugrás. Az eddig járatott és 2016-ban frissült Formula Guide 1867 […]

Az igazságügyi hírközlési szakértő helyreállította Jurij Csaplinszkij, a Hableányt elsüllyesztő, s ezzel 28 ember halálát okozó Viking Sigyn kapitányának okostelefonjának, illetve laptopjának memóriájából a katasztrófa után törölt adatokat. Az ukrán kapitány egyebek mellett azt írta a fiának a Hableányról, hogy „nem láttam” – ez Sógor Zsolt ügyvéd, a Hableány sétahajó […]

Az iráni kormányzathoz köthető csoport próbálta meg feltörni a 2020-as amerikai választásokon az elnökjelöltségre pályázók levelezését – hozta nyilvánosságra egyik blogbejegyzésében a Microsoft. A társaság szerint idén augusztusban és szeptemberben a Phosphorus csoport több mint 2700 alkalommal kísérelte meg feltörni az elnökjelöltségre pályázó politikusok és kampányaik levelezését. De hackertámadás érte […]

Öt év alatt körülbelül húszszorosára nőtt az ismert bankkártyás visszaélések összege a világon – közölte Magyarország kiberkoordinátora. Rajnai Zoltán azt mondta, hogy jelenleg ez az összeg ezermilliárd amerikai dollár. Az internetes csalások 90-95 százalékát az emberi hanyagság okozza, mert sokan nem megfelelő körültekintéssel adják meg adataikat, vagy például a bankkártyájuk […]

Újabb termékekkel bővül a budapesti mobiljegyrendszer: a repülőtéri vonaljegy és a napijegy típusú termékek mellett hétfőtől már a teljes és kedvezményes árú havi és félhavi bérletek is megválthatók mobiltelefon segítségével a teljes közösségi közlekedési hálózaton – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Mobiljegyet első lépésként a 100E reptéri buszra lehetett váltani júniustól. […]