Cáfolja a romániai Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy bármilyen formában együttműködött volna az Cambridge Analytica nevű tanácsadó céggel. Az erről szóló közleményt azt követően adta ki a nagyobbik kormánypárt, hogy a Facebook-felhasználók adatainak politikai felhasználásával kapcsolatos botrány közepette egy brit politikai tanácsadó, Rupert Wolfe Murray az Associated Press amerikai hírügynökségnek nyilatkozva […]

Az Európai Bizottság (EB) szerdán bemutatta javaslatait az információtechnológiai nagyvállalatok megadóztatására, és átmeneti intézkedésként három százalékos adót vetne ki az érintett cégek, például a Google és a Facebook éves európai forgalmára. A tervezet értelmében az új adót csak a világszinten 750 millió eurós, az Európai Unióban pedig legalább ötvenmillió eurós […]

A török parlament a török médiahatóság, a Rádió és Televízió Legfelsőbb Tanácsa (RTÜK) ellenőrzése alá vonta az internetes műsorszórást – jelentette csütörtökön a Milliyet török napilap. A szerdán késő este megszavazott törvény értelmében az a médiaszolgáltató, amely a tartalmait interneten keresztül is vagy kizárólag csak az interneten keresztül akarja közvetíteni, […]

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója beismerte a Facebook tévedését és teljes körű vizsgálatot ígért a Cambridge Analytica ügyében. Zuckerberg – aki először nyilatkozott nyilvánosan a brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég botrányának kirobbanása óta – saját Facebook-oldalán fejtette ki álláspontját. Nyilatkozatában kijelentette: a Facebook “követett el […]

Meghívták Mark Zuckerberget, a Facebook alapító-vezérigazgatóját az Európai Parlamentbe (EP), hogy magyarázatot adjon a cég körül a napokban kirobbant botrányra – jelentette be kedden Antonio Tajani, az uniós képviselő-testület elnöke. “A Facebooknak egyértelművé kell tennie az 500 millió uniós polgár képviselői előtt, hogy a személyes adataikat nem használják fel a […]

Mark Zuckerberget, a Facebook alapító vezérigazgatóját szeretné meghallgatni a londoni alsóház arról, hogy a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég miként használhatott fel több tízmillió Facebook-profilt a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban. A The New York Times című amerikai és a The Guardian című brit napilap egyidejűleg közölt […]

A francia kormány hétfőn bemutatta az antiszemitizmus és rasszizmus elleni új programját, amely elsősorban a világhálón terjedő gyűlöletkeltés megfékezésére irányul az internetes szolgáltatók nagyobb felelősségvállalásának törvénybe iktatásával. Párizs célja, hogy a hazai törvény után európai szintű szabályozás szülessen a kérdésben. Edouard Philippe kormányfő bejelentése az első konkrét intézkedés a 2015-ös […]

Amerikai törvényhozók magyarázatra szólították fel vasárnap a Facebook közösségi portált több mint ötvenmillió profil adatainak magáncélú felhasználása ügyében. Két demokrata párti szenátor, a minnesotai Amy Klobuchar és a virginiai Mark Warner felszólította Mark Zuckerberget, a Facebook alapító-vezérigazgatóját, hogy a kongresszus előtt adjon választ kérdéseikre. Arra, miképpen történhetett meg, hogy a […]

Az Európai Bizottság javaslatot készít az információtechnológiai nagyvállalatok megadóztatására, a várhatóan a napokban bemutatják a tervezet, amelynek értelmében az érintett cégeknek három százalékos adót kellene fizetniük az éves forgalmuk után. A készülő javaslattervezet értelmében az adót csak a világszinten 750 millió eurós, az Európai Unióban pedig legalább ötvenmillió eurós bevételt […]

A Facebook törölte annak a svéd-magyar nőnek a közmédia által készített interjúját, aki a bevándorlók miatt költözött Svédországból Magyarországra. A Facebook rövid indoklás mellett törölte az egymillió megtekintésnél és 12 ezer megosztásnál járó videót. A riportalany az interjúban arról beszélt, hogy Svédországban az illegális bevándorlók miatt megromlott a közbiztonság, félelemben […]

Friss, ropogós