Vádat emeltek San Franciscóban a Twitter két munkatársa ellen, akik személyes adatokat gyűjtöttek a szaúdi kormány számára a közösségi médium több ezer, a rijádi rezsimet bíráló felhasználójáról. A San Franciscó-i kerületi bíróság dokumentumaiból kiderül: a szaúdi kormányzat tisztségviselői összehangolt erőfeszítésekkel érték el, hogy az amerikai társaság két munkatársa továbbítsa nekik […]

Jimmy Wales, a Wikipédia nevű internetes lexikon társalapítója elindította a Facebook és a Twitter riválisának szánt internetes közösségi portálját.  Wales szinte titokban, már pár héttel ezelőtt megindította a WT:Social nevű portált, de csak a napokban számolt be róla a nyilvánosság előtt. Az 53 éves internetes vállalkozó újságíróknak elmondta: a […]

A Twitter a továbbiakban nem fogad el politikai hirdetéseket – jelentette be a közösségi portál elnök-vezérigazgatója. Jack Dorsey egy sor Twitter-bejegyzésben fejtette ki döntése indoklását. Mint írta: a politikai üzeneteket „kiérdemelni kell, és nem megvásárolni”. „Ez nem a szabad véleménynyilvánításról szól, ez azt jelenti, hogy fizetsz, hogy elérj emberekhez”, leszögezve […]

Az Egyesült Államokban 46 tagállam csatlakozott a Facebookkal szembeni trösztellenes vizsgálathoz – jelentette be Letitia James, a vizsgálatot kezdeményező New York állam főügyésze. Közleményében James hangsúlyozta: a vizsgálathoz csatlakozó államok mindegyike „aggódik amiatt, hogy a Facebook kockára tehette felhasználói adatainak biztonságát, korlátozta a fogyasztók választási lehetőségeit és megemelte hirdetéseinek árait”. […]

A Facebook tervezett kriptodevizája, a Libra erősíteni tudná a világ elmaradott térségei lakosságának pénzügyi kibontakozását a jegybankok „pénzügyi elnyomása” alól – írja a müncheni ifo gazdaságkutató intézet tanulmánya. Marcel Thum, az ifo drezdai tagozatnának igazgatója és Sefan Eichler, a drezdai műszaki egyetem nemzetközi monetáris gazdasági tanszékének vezetője közös munkájukban kifejtik: […]

Több amerikai tagállam pert indított a Facebook ellen – közölte Letitia James. Közleményében New York állam igazságügyi minisztere leszögezte: a vizsgálatot kétpárti egyetértéssel indítják meg a jövő héten, hogy feltárják, a Facebook csökkentette-e felhasználóinak választási lehetőségeit a verseny elfojtásával, és veszélybe sodorta-e felhasználóinak adatait. A Facebook elleni vizsgálathoz New York […]

Magyarországon a súlyos betegsége miatt szeptemberben több ezer gyerek nem tudja elkezdeni az iskolát, pedig az a közösség, a tudás, a barátságok helyszíne. A betegség az élet másik oldala, a fájdalom, a félelem, az elveszni látszó célok és elszigetelődés. A KórházSuliban önkéntes középiskolások és egyetemisták szegődnek társul a beteg társaik […]

A Facebooknak írásbeli garanciát kell adnia arra, hogy nem adja ki a felhasználók beszélgetéseit harmadik félnek, ha ez nem történik meg, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ideiglenes intézkedésként megtiltja az adatok kiadását – közölte Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke. A Facebook a napokban ismerte el, hogy korábban – […]

Európai felhasználók nem voltak érintettek azon kísérleti projektben, amelynek keretében a Facebook lehallgatott és leiratozott bizonyos beszélgetéseket – szögezte le közleményében a közösségi oldal. „Egyetlen európai uniós felhasználó sem volt érintett” – emelte ki Alex Dziedzan, a vállalat szóvivője a Politico brüsszeli hírportál által ismertetett kommüniké szerint, amelyben azt írták, […]

Varga Judit igazságügyi miniszter szerint az elkövetkező évtizedek egyik legnagyobb kihívása lesz, hogy miként lehet szabályozni a nagy multinacionális vállalatok túlhatalmát. Az Igazságügyi Minisztériumban munkacsoport alakul a kérdés áttekintésére, hogy meddig terjed a véleménynyilvánítás és a techcégek által gyakorolt cenzúra szabadsága, mi a helyzet az adózás, az adatvédelem terén. „Az […]