A Facebook bejelentette, hogy hárommilliárd dollárt különített el büntetésre, amelyet a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) szabhat ki rá magántitkok megsértése és adatok engedély nélküli kiszolgáltatása miatt. Az FTC vizsgálata még folyik, de sajtóértesülések szerint biztosra vehető a büntetés, sőt várhatóan az eddigi legnagyobb összegű lesz. Egyes sajtóinformációk szerint a szövetségi […]

Az ellenzéki párt EP-listavezetője arra szólította fel a Nemzeti Választási Irodát (NVI), tegye lehetővé minden párt számára, hogy egy-egy informatikai szakembere a kampány alatt és a választás napján is folyamatosan ellenőrizhesse a választási szoftvert, egyúttal arra kérte az „európai magyarokat, a demokratákat”, hogy aki teheti, az jelentkezzen szavazóköri biztosnak. Indoklásként […]

Jóváhagyták a szerzői jogi szabályozás vitatott módosítását hétfőn az Európai Unió tagállamai, így mára minden akadály elhárult az az internet szabadságát veszélyeztető irányelv hatályba lépése elől. Az irányelvvel biztosítani akarják, hogy az internetes vállalatok a jelenleginél többet fizessenek a felhasznált tartalmak után a művészeknek, a zenészeknek és a hírszolgáltatóknak. A […]

Az európaiak 54 százalék egyáltalán nem bízik a közösségi médiumokban a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint – nyilatkozta ifjabb Lomnici Zoltán a Századvég munkatársa. A felmérések szerint évente romlik a közösségi médiumok iránti bizalom, ami valószínűleg a felületeiken történő adatlopásokkal magyarázható. Kiemelte: az európai uniós átlagnál Magyarországon valamivel jobb az […]

Módosította felhasználási feltételeit a Facebook, és a jövőben egyértelműen tájékoztatni fogja felhasználóit az adataik felhasználásáról – közölte az Európai Bizottság. A brüsszeli testület üdvözölte a lépést, amely közleménye szerint az európai nyomásgyakorlásnak köszönhető. A közösségi oldal egyebek mellett részletesen ismertetni fogja, hogy milyen, felhasználói adatokon alapuló szolgáltatásokat értékesít harmadik felek […]

A Századvég közleményében azt írta: a közösségi oldalak cenzúrája morálisan védhetetlen, mivel „lábbal tiporja” a szólásszabadság elvét. Politikailag veszélyes, mivel tagadja a nemzeti szuverenitásokon alapuló törvények és szabályok érvényességét. Ezen túl pedig megfosztja az embereket az igazság megismerésétől, mert annak teljes körű bemutatását és megismerését tilalom alá helyezi. Erre azzal […]

Az internet törvényi szabályozására és ellenőrzésére kérte a kormányokat Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és vezetője a The Washington Postban megjelent nyílt levelében. Zuckerberg szerint a kártékony tartalmak ellenőrzése és kiszűrése túlságosan is nagy felelősséggel járó feladat ahhoz, hogy ezt egyedül a Facebook végezze el. Zuckerberg, aki jelenleg […]

Közel húszmillió forint értékben kaptak új notebookokat a januárban kiégett Ráday utcai református kollégium diákjai egy magyar társaság. A 157 számítógépet vállalat ügyvezető igazgatója adta át Bogárdi Szabó Istvánnak, a kollégiumot fenntartó Dunamelléki református Egyházkerület püspökének és a diákoknak. A cégvezető elmondta: megrendültek a januári kollégiumtűz hírét hallva, és szerettek […]

Új intézkedéseket javasolt az ötödik generációs mobil távközlési hálózatok (5G) magas szintű biztonságának garantálása érdekében kedden az Európai Bizottság, ugyanakkor nem kezdeményezte a kínai Huawei kizárását az infrastruktúra kiépítését célzó tenderekből. A brüsszeli testület felszólította az uniós tagállamokat, hogy idén júliusig végezzenek kockázatelemzést a telepítendő 5G-hálózatokkal kapcsolatban, frissítsék a meglévő […]

Nagy visszhangot keltett Kínában egy újfajta szolgáltatás megjelenése az ország egyik legnagyobb közösségi platformjaként ismert Wechaten, ahol a felhasználók úgynevezett „hízelgőcsoportokhoz” csatlakozva, fizetség ellenében különféle dicséretben részesülhetnek. A szolgáltatás úgy működik, hogy a Wechat alkalmazásra regisztrált felhasználók – akiknek a száma 2018-ban meghaladta az egymilliárdot -, egy „hízelgőcsoportba” lépve megoszthatnak […]