Annyi a telefonfülkéknek Csehországban

Januártól megszüntetik a nyilvános telefonfülkéket Csehországban. Miután a cseh távközlési hivatal úgy döntött, hogy a jövő évben az állam már nem fogja támogatni a nyilvános telefonfülkék üzemeltetését, azok tulajdonosa és a szolgáltatást bebiztosító O2 cég bejelentette: januártól kezdve fokozatosan felszámolja az összes még működő nyilvános telefonfülkéjét. A cég kimutatása szerint jelenleg 1150 nyilvános telefonfülke működik Csehországban, többségük a kevesebb mint kétszáz lakosú településeken. Az állam minden egyes nyilvános telefonállomás működtetéséért évente kilencezer koronát (~110 ezer forint) fizet a szolgáltatónak.

„Az állami támogatás megszűntével a nyilvános telefonállomásokat felszámoljuk. Ennek oka az egyre alacsonyabb kihasználtság mellett a magas fenntartási költségek és a vandalizmus” – nyilatkozta újságíróknak Lucie Jungmannová, az O2 telefonszolgáltató társaság szóvivője. A cég már 2019-ben megszüntetett 2750 nyilvános telefonállomást, amelyeket állami támogatás nélkül kereskedelmi alapon működtetett. Ennek következtében a cseh városokban gyakorlatilag már nem találkozni nyilvános telefonállomással, amelyek kihasználtsága a mobiltelefonok megjelenésével és elterjedésével minimálissá vált.

Húsz éve, az ezredfordulón, amikor a lakosság körében még nem volt általános a mobiltelefon, több mint harmincezer nyilvános telefonfülke működött Csehországban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Takarékbank: lesz némi kiesés, de utána minden jó lesz

ked jún 23 , 2020
ShareTweetPinShareA Takarékbank Zrt. számlavezető rendszerei egyesítésének utolsó állomásaként 2020. június végén átállnak a Takarékbank közös számlavezető rendszerére azok a fiókok is, amelyek eddig még más platformot használtak, a zavartalan váltás érdekében 2020. június 26-án, 29-én és 30-án a szolgáltatások egy részét korlátozzák – közölte a pénzintézet. Az azonnali fizetési (AFR) […]
Takarékbank

És még ez is...