Megjelent a 2012-es PISA-jelentésnek egy újabb kötete, amelyben a 15 éves diákok kreatív problémamegoldó készségeit értékelték. Magyarország az átlageredmények alapján a 44 részt vevő ország és terület közül a 33. helyen végzett – olvasható a fejlett ipari országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapján. A nemzetközi tanulói tudásszintvizsgálat (PISA) 2012-es felmérésének ötödik kötete a diákoknak azt a képességét tesztelte, hogy miként reagálnak a váratlan helyzetekre a való életben. Ez volt az első ilyen jellegű PISA-teszt, amelynek során számítógépen kellett feladatokat megoldani, például azt, hogyan állítható be egy termosztát vagy hogyan lehet a célhoz vezető legrövidebb utat megtalálni. Az első három helyen Szingapúr, Korea, Kína áll. Ezeknek az országoknak a diákjai gyorsan tanulnak, igen érdeklődőek, és képesek arra, hogy ismeretlen környezetben zűrzavaros helyzeteket megoldjanak – értékelte a jelentés. Az OECD-átlag fölött végezett Kanada, Ausztrália, Finnország, Anglia, Észtország, Franciaország, Hollandia, Olaszország, Csehország, Németország, az USA és Belgium. Az első európai ország 523 ponttal Finnország. Magyarország 459 pontos átlaggal a kelet-közép-európai térségből csupán Bulgáriát előzte meg, amely az utolsó előtti helyet foglalta el Kolumbia előtt — számolt be az MTI.
A magyar diákoknak nem megy a számítógépes feladatmegoldás

Mit jelent az, kelet- közép – europa? Az igen tisztelt Tudosító vehetne egy térképet vagy a számító gépén megnézhetné hol van az az ország amiről ír!
A népbutító média… hiszen mi érdekelheti a gyerekeket ha az ostoba Győzikét meg VV-t tolnak folyamatosan az arcukba. Népbutítás… felháborító!
Informatika órán az alapvető alkalmazásokat sem tanítják meg, pl mint az excel használatát. Az unokáimnak itthon tanítom, hogy mit hogy használjanak, pedig évek óta a tanrendben van. Nem a számítógép történelmi fejlődését kellene tanítani, hanem az alkalmazást.
fransziszko, ez egy kb 15 éves folyamat eredménye
hittan óra, honvédelmi oktatás Hoffman oktatás beérik