Franciaországban is fontolgatják a TikTok használatának betiltását

TikTokFranciaország fontolgatja a TikTok használatának megtiltását a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein az Egyesült Államok és az Európai Bizottság hasonló jellegű döntéseit követően – jelentette be a francia kormány szóvivője.

„A köztársasági elnök, a miniszterelnök vagy a kormánytagok olyan szolgálati telefonokkal rendelkeznek, amelyekre semmilyen applikációt nem lehet letölteni. Egyetlen miniszteri hivatali telefonon sincs TikTok, sem más applikáció. A legfőbb tárcáknál, a védelmi és a belügyminisztériumban már meggyőződtek arról, hogy a munkatársak hivatali telefonjaira nem lehet TikTok-jellegű vagy másfajta közösségi oldalakat telepíteni. A többi minisztériumban is hasonló intézkedés van folyamatban” — mondta Olivier Véran.

A kormányszóvivő elmondta: a központi és helyi közigazgatás esetében szerdán elindult egy szenátori vizsgálat, amelynek hat hónap áll rendelkezésére a jelentés elkészítésére, és a digitális felületeken a szabadságjogok szavatolásáért felelős állami intézmény, a CNIL állásfoglalását is kikérte a kormány. Nem arról van szó, hogy egyik vagy másik közösségi oldal applikációját kipécézzük – hangsúlyozta Véran -, hanem meg akarunk arról győződni, hogy valamennyi applikáció, amelyet magas szinten lehet használni, rendelkezik az Európai Unión belüli adatvédelmi garanciákkal.

Kormányzati források az AFP hírügynökséggel közölték: a kormányzati munkatársaknak külön kell kezelniük személyes és hivatali eszközeiket, és a TikTok-hoz hasonló applikációk használatát a legszükségesebb esetekre kell korlátozniuk, például az intézményi kommunikációra. Emmanuel Macron államfő több kormánytaghoz és vezető ellenzéki politikushoz hasonlóan rendszeresen kommunikál a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTokon, elsősorban a fiatal korosztállyal. A politikusok pedig rendszeresen használják a Telegram és a Whatsapp csevegő applikációkat személyes telefonjaikon.

Az Európai Bizottság és az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács csütörtökön döntött a TikTok használatának megtiltásáról. Indoklásuk szerint az intézkedés célja az intézmények birtokában lévő adatok és információk védelme, valamint az, hogy megóvják az intézményeket a kiberbiztonsági fenyegetésektől és az olyan tevékenységektől, amelyek kibertámadásokhoz vezethetnek.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

<strong><span style="background-color: #ff6a00; color: #000000;">Az OLAF szabálytalanságokat talált a magyarországi iskolák digitális projektjében</strong>

pén márc 3 , 2023
ShareTweetPinShareAz Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) lezárta egy magyarországi digitális projekttel kapcsolatos vizsgálatot, több mint 3,6 millió euró uniós támogatás visszafizetésére tett javaslatot. Az Európai Szociális Alap által finanszírozott projekt célja az oktatási létesítmények korszerűsítése volt, miközben javította és növelte az e-learninghez való hozzáférést. A projekt egyik fő eleme az […]
Ville Itälä, az OLAF főigazgatója

És még ez is...