A részvétel is fontos: nem nyertünk a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián

 

Tizenkét ország 52 versenyzője vett részt Tatán a 19. Közép-Európai Informatikai Diákolimpián, amely középiskolás tanulók programozási vetélkedője. A díjkiosztón a román Adrian Budau vehette át az abszolút nyertesnek járó nagydíjat, aranyérmet kapott Vlad Alexandru Gavrila (Románia), Rumen Hrisztov és Jordan Nikolov Csaparov Bulgáriából, valamint Mateusz Golebiewski Lengyelországból. Zsakó László, a szervezőbizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a versenyzőknek olyan feladatokat kellett megoldaniuk, amelyek a hétköznapi életben is előfordulnak, azonban informatikai megközelítésük nehéz. Például arra kellett programot írni, hogy egy város egyirányú utcákból álló, meglévő hálózatában úgy épüljenek új utcák, hogy mindenhonnan mindenhová el lehessen jutni. Az első Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát 1989-ben rendezték Szófiában az UNESCO támogatásával. A népszerűvé váló verseny láttán a román delegáció 1993-ban vetette fel, hogy meg kellene rendezni a közép-európai országok hasonló versenyét és 1994-re meg is hívta Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia csapatait.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Eladta a felhasználói adatbázist egy fájlcserélő oldal adminisztrátora

hét júl 16 , 2012
  Az olasz rendőrség letartóztatott egy 49 éves férfit, aki egy olyan fájlcserélő oldal működtetője volt, amit korábban már bezártak. A „Tex Willer” néven ismert férfit azzal vádolják, hogy több mint félmillió eurós profitot gyűjtött össze az oldal működése alatt. A szerzői jog megsértésén, adóelkerülésen, hamisításon és csaláson kívül most […]
biztonság

És még ez is...