A kisközepes hal esete egy újabb nagyhallal: a T-System után a DIGI-vel is megpróbálkozik a 4iG

DigiElőzetes megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS konzorcium tulajdonában lévő DIGI Csoport magyar érdekeltségeinek a megvásárlásáról, így a 4iG tulajdonába kerülhet a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft. és leányvállalatai, az Invitel Zrt. és az I TV Zrt. — közölte a 4iG.

Mint írták, a DIGI az egyik vezető távközlési szolgáltató Magyarországon, amelynek megszerzése jól illeszkedne a 4iG telekommunikációs piacon bejelentett növekedési terveibe, illetve az Antenna Hungáriával tervezett nemzeti távközlési platform létrehozásába. A tervezett tranzakció a társaságok átvilágítását, a végleges adásvételi szerződés aláírását és a szükséges hatósági eljárásokat követően szeptember végéig zárulhat le – közölték. “Hatalmas lépést jelenthet majd a 4iG-nek az akvizíció sikeres lezárása, amellyel egy új stratégiai iparágban szerezhetünk meghatározó pozíciót. Az Antenna Hungáriával közösen tervezett nemzeti távközlési platform létrehozásában fontos szerepet szánunk a DIGI-nek, amellyel új fejezetet nyithatunk a hazai telekommunikációs piacon” – hangsúlyozta Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója a közleményben. Hozzátette: a csoport a legmodernebb technológiákat használja a földi műsorszórás, az optikai jeltovábbítás és a szélessávú internetes, valamint a vezetékes hangszolgáltatások területén is. A DIGI jelentős potenciállal rendelkezik a mobiltávközlési piacon, emellett az informatikai igények kiszolgálásában és közös szolgáltatások fejlesztésében is komoly szinergiák, illetve további növekedési lehetőségek vannak – vélekedett. Tavaly a 4iG adózott eredménye 21 százalékkal 3,4 milliárd forintra nőtt. Az IFRS (nemzetközi pénzügyi beszámolási szabályok) szerinti konszolidált értékesítési árbevétel 57,3 milliárd forint volt, ami 39 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az EBITDA 24 százalékos növekedéssel 5,05 milliárd forint lett. (Hogy nem ebből a pénzből fogják megvásárolni az évi közel húszmilliárdos hasznot termelő DIGI-t, az fix. Nagy vószínűséggel nem veszínenénk el a fogadást, ha az MNB Növekedési Kötvényprogramjára tennénk egy kisebb összeget. A -szerk- megj.)

Az RCS & RDS konzorcium Románia egyik legnagyobb vállalatcsoportja, amely a holland bejegyzésű és 2017 óta a bukaresti tőzsdén is jelen lévő Digi Communications N.V. leányvállalata. Az RCS & RDS DIGI márkanév alatt műholdas és kábeltelevízió-, szélessávú internet, valamint vezetékes telefon és mobil szolgáltatásokat nyújt Romániában, vezető szerepet tölt be a vezetékes internet és a kereskedelmi televízió szegmensben, és konvergens vezetékes-mobil szolgáltatóként működik Magyarországon és Spanyolországban, valamint mobil virtuális hálózati szolgáltatóként Olaszországban. A DIGI számos televízió és rádiócsatornát üzemeltet Kelet-Európában. A DIGI Csoport 1998 óta van jelen Magyarországon. A DIGI csoport a kábeltévé, a vezetékes internet és adattovábbítás, a mobil távközlés, a vezetékes telefon, valamint a DTH (Direct to Home) műholdas szolgáltatások piacán is jelen van. A társaság országszerte több mint 1,1 millió előfizetőt szolgál ki. Az üzemeltetett hálózatok többsége fejlett száloptikás technológián alapul. Az NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) adatai alapján a DIGI a 2. legnagyobb szereplő az előfizetéses televízió, a szélessávú internet, illetve a vezetékes hangszolgáltatók piacán. A DIGI csoportnak Magyarországon több mint 3 ezer dolgozója van. Tavaly a konszolidált árbevétele 70 milliárd forint volt, korrigált EBITDA-ja (pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti eredmény) pedig elérte a 19 milliárd forintot. A DIGI-nek 61, míg leányvállalatának, az Invitelnek további 16 ügyfélszolgálati irodája működik magyar nagyvárosokban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.