Akik nem szeretik a feketét, se magában, se egy kis tejjel, esetleg cukorral, aligha érthetik, miért akkora szám a kortyolás, szürcsölés minden pillanata. Viszont aki él és hal az aromák érzékeket zsongító táncáért, egyúttal azt is tudja, hogy ez nem egy rögzült, kitörölhetetlen szokás, amit jobb híján el kell fogadni. Hanem annál sokkal, sokkal több.
Milyen hatást gyakorol a kávé a szervezetre?
A kutatók azóta vizsgálják a kávé és a test kölcsönhatását, amióta a lelkesedéssel követett kávé vásárlás világszerte százmilliókat mozgat meg. Ha ennyi ember érdeklődése azonos irányba mutat, immár évszázadok óta, az nem lehet pusztán a véletlen, na meg az érzékek kényeztetésének műve. Nem is az.
A tudósok azt találták, hogy a kávé, minden ellenzés és negatív felhang ellenére, mert természetesen ezekből is akad bőven, jótékonyan befolyásolja a vérkeringést, sőt még az emésztést sem hagyja parlagon heverni. Az pedig, hogy számtalan, örömforrásként is szolgáló hormon szabadul fel a jelenlétének köszönhetően a vérben, csak hab a tortán. Persze, aki szereti, nem ezért rajong érte. Aki pedig tartózkodik a kávézástól, nem ezért fogja rászánni magát.
Az egy érdekes és roppantul sokrétű kérdés, hogy milyen típusú kávét érdemes beszerezni. Lehetne trendekre, tendenciákra hivatkozni, de ahol az ízlés a döntő, ott nincs túl sok értelme külső tényezőket emlegetni. A legbiztosabb tanácsadó mindenkor a saját szájíz. Ami akár merőben eltérhet attól, amit a nagy átlag kívánatosnak vagy vonzónak tart. De ez nem baj, ennek nincs jelentősége. Hiszen nem az a lényeg, hogy a tömegek mit gondolnak, hanem az a fontos, hogy a kortyolás momentumai elégedettséget és örömöt okozzanak.
Mi a legújabb őrület?
A milliókat lázban tartó french press kávé ugyan alapvetően nem újdonság, de a technika ismét berobbant a köztudatba. A kávékészítés ezen módja gyors, hatékony, látványos, és nem akármennyire eredményes. A lefőzött kávé szerelmeseinek mindenképpen jó ötlet kipróbálni.
A fotó forrása: Eskymaks/ Shutterstock.com