A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) a törvényi előírásoknak megfelelően működik, kötötte és köti meg szerződéseit – közölte a szervezet hétfőn az MTI megkeresésére. A cég a Mandiner reggeli cikkére reagált, amelyben arról írtak, hogy korrupciós botrányban érintett az FKF: a szervezet tanácsadójának „játszottak ki” egy sokmilliós tendert. A Mandiner értesülései szerint […]

1

Elindult szerdán az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határvadász-toborzó Facebook-oldala. A háborúk, az éhezés elől menekülők számának növekedése miatt a kormány augusztus 10-én döntött arról, hogy háromezer új rendőrrel növelik a határvadászszázadok létszámát. Papp Károly országos rendőrfőkapitány sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szeptember elsején kezdi meg a toborzást a rendőrség a többi között […]

Új tulajdonoshoz kerülhet a világ egyik legnagyobb piackutató társasága, a német GfK — írta csütörtökön a WirtschaftsWoche című német gazdasági hetilap. A több mint száz országban tevékenykedő vállalkozás többségi tulajdonosa, a GfK német nonprofit piackutatási egyesület (GfK Verein) a beszámoló szerint mérlegeli, hogy értékesítse 56,5 százalékos tulajdonrészét, vagy fúzió révén próbálja […]

A Praktiker árbevételének egyre növekvő hányada származik az e-kereskedelemből, ezért az internetes forgalom erősítésére új webshop felületet fejleszt – közölte a magyarországi barkácsáruházlánc az MTI-vel. A tájékoztatás szerint jelenleg a Praktiker e-kereskedelemből származó bevétele egy önálló kisebb alapterületű áruház forgalmának felel meg. Hallgat László, a Praktiker Kft. webshop vezetője a […]

Mobilalkalmazáson keresztül is nyomon lehet követni a parlament munkáját. A Ház honlapján megjelent tájékoztatás szerint az Országgyűlés Hivatalának applikációja folyamatosan frissülő információkat kínál a plenáris és bizottsági ülésekről, ezeknek időpontját például a mobilkészülék naptárába lehet menteni és értesítéseket kérni. Az aktuális irományokat le lehet tölteni és hozzá lehet férni a […]

Egy izraeli fejlesztésű kémprogrammal, egy biztonsági rést kihasználva, megpróbálták feltörni egy arab emberi jogi aktivista telefonját. Az Apple telefongyártó társaság a biztonsági rés megszüntetése után mobiltelefonjaik operációs rendszerének frissítésére kéri ügyfeleit. A kémprogramot az izraeli hadsereg elit – 8200-as – hírszerző egységétől leszerelt veteránok alkották meg a Tel-Aviv mellett, Hercliai […]

7

Németországban törvényt hoznak a közösségi autómegosztó szolgáltatások támogatásáról, a szövetségi kormány tervezete alapján a szolgáltatók kiváltságokat kaphatnak – írta a Handelsblatt című üzleti lap. A városi közösségi autómegosztó szolgáltatások felhasználóinak száma egyre gyorsuló ütemben emelkedik Németországban, a piacon tevékenykedő cégek érdekképviseletének (Carsharing Verband) adatai szerint tavaly már 1,26 millióan voltak, […]

A bankszektorban az egyre hangsúlyosabb digitalizáció és a szigorodó tőkekövetelmények miatt további konszolidáció várható, a lakossági piacon 4-6 nagybank elég a szolgáltatások biztosításához — mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára az MTI-nek adott nyilatkozatában. Véleménye szerint az e-termékek kifejlesztése és bevezetése költséges, azonban az üzemeltetésük takarékos, a termékárazásokban pedig régóta […]

Egy szövetségi bíróság Seattle városában bűnösnek mondta ki Roman Szeleznyev orosz hackert, aki egy orosz parlamenti képviselő, Valerij Szeleznyev fia. A Washington államban lévő Seattle szövetségi bírósága negyven rendbeli csalásban mondta ki bűnösnek az ifjabb Szeleznyevet. A férfi 2008 és 2014 között jól szervezett hackertámadás-sorozatot irányított amerikai számítógépes rendszerek – […]

A britek túlnyomó többsége egy friss közvélemény-kutatás szerint támogatja, hogy a szigetországban élő európai uniós állampolgárok az Egyesült Királyság EU-ból való várható kilépése után is Nagy-Britanniában maradhassanak. A megkérdezettek 62 százaléka azt is támogatná, hogy csökkenjen a képzetlen munkaerő beáramlása. A megkérdezettek háromnegyede értett egyet azzal, hogy olyan bevándorlási politikára […]