Nem gátja, hanem motorja lehet az informatika a gazdaságnak

MajorGaborAz idén megvalósult informatikai projektek, a gyorsuló ütemben növekvő szoftverexport, a hazai startup világ élénkülése mind arra utal, hogy rengeteg az informatikában kiaknázatlan lehetőség Magyarországon – mondta Major Gábor, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) főtitkára az MTI-nek. Hozzátette, a magyar infokommunikációs szektor nagyon hatékonyan tud előállítani nemzetközi szinten is versenyképes megoldásokat, ezt mutatja az is, hogy szoftver- és szolgáltatásexportja 2014-ben elérte a 300 milliárd forintot, és az évente húsz százalékos bővülést mellett ez reálisan öt éven belül megduplázható. (Jó nagyot nőtt a szoftverexport: márciusban még csak 180 milliárdra taksálták az éves volument. A -szerk- megj.)

Ugyanakkor sok az informatikai ipar növekedését gátló tényező, például a szektorban jelenleg is meghirdetett, de betöltetlen tízezer informatikai álláshely, amely – mivel egy informatikus éves szinten átlagosan 15 millió forint hozzáadott értéket termel – évente 150 milliárd forint kiesés a magyar gazdaságnak. A főtitkár szerint az állam mindemellett 2014-ben, a pénztárgép és az útdíj projekt keretében azzal is szembesült, hogy az informatika nemcsak az adminisztráció csökkentésére, hanem egyúttal az állami bevétel növelésére is használható. Ezek a viszonylag rövid idő alatt megvalósuló és profitot termelő állami beruházások elősegítették az igazságos teherviselést, így az állam elindult tudatosan abba az irányba, hogy informatikai támogatással tegye hatékonyabbá működését – mondta Major, aki úgy véli, az online árukövetési rendszer majdani letisztult formájára szintén sikerként gondolnak majd, hiszen az is növeli az átláthatóságot.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy Magyarországon hiányzik az előremutató informatikai szabályozás és az adaptálódást segítő, támogató környezet: az EU-ban például itt a legmagasabbak a telekommunikációs hozzáférés díjai, magas az iparágat sújtó különadók mértéke, valamint a frekvenciadíjak is. A főtitkár emlékeztetett, hogy a következő uniós pénzügyi ciklusban, a digitális gazdaság fejlesztésére szánt támogatás eléri a 136 milliárd forintot, míg az elektronikus magyar állam kialakítására közel százmilliárd forint jut. (E pénzeket nemrég, még kevesellte az IVSZ. Kíváncsiak vagyunk mi változott. Leszóltak? Már tudható ki, mennyit? Rejtély. A -szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nem biztos, hogy Észak-Korea a tettes

vas dec 28 , 2014
ShareTweetPinShareEgyes amerikai szakértők szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által közzétett bizonyítékokból nem következik, hogy Észak-Korea hajtotta végre a Sony Pictures japán-amerikai filmforgalmazó cég elleni november végi hackertámadást — írta a CNN. „A hivatalos és a más, általunk összegyűjtött bizonyítékok alapján világos számunkra, hogy (Észak-Korea) egyértelműen nem felelős a Sony […]

És még ez is...