Lesz móka, kacagás: Hegedüs Katalin az eMAG.hu-nál folytatja

Új kereskedelmi igazgatót nevezett ki a dél afrikai Naspers csoport érdekeltségébe tartozó eMAG.hu internetes webáruház. Hegedüs Katalin a softline divízió vezetőjeként az eMAG termékkínálatának bővítése mellett, a softline csapat hatékony vezetésére fókuszál.

Hegedüs az 1994-1998 között, a Budapesti Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán végzett tanulmányai után, karrierjét a Metro magyarországi vállalatánál kezdte, ahol öt éven keresztül főként a különböző, nem élelmiszeripari termékcsoportok beszerzésének szervezésért, és a vállalati megoldások tervezéséért volt felelős. Később az Euronics magyar vállalatának kereskedelmi igazgatójaként dolgozott. A cégnél eltöltött tíz éve alatt olyan értékesítési csatornák megalapozásához, fejlesztéséhez járult hozzá, mely mind a kis- és nagykereskedelem, mind pedig az internetes kereskedelem hatékony működését segítette elő. Az eMag kereskedelmi igazgatói pozícióját megelőzően a BestByte beszerzési menedzsereként dolgozott, így a jelenlegi munkakörét több mint húsz éves szakmai tapasztalat és az e-kereskedelemben való jártasság alapozza meg. Az új vezető elmondta, hogy számára a humor a kulcstényező abban, hogy az úgynevezett softline* csapat vezetőjeként összetartsa, és professzionális munkára sarkallja a csapattagokat.

*Az eMAG online áruháznál a kereskedelmi csapat két nagy divízióra oszlik, a softline és hardline divízióra. A softline a nem elektronikai cikkeket foglalja magába, mint például pelenkák, játékok, divatcikkek, háztartási cikkek (mosószerek, bútorok, stb), sport termékek. Ezzel szemben, a hardline-be tartozik miden elektronikai cikk, legyen szó mosógépről, hűtőről, klímaberendezésről, mobiltelefonról, tévéről, számítástechnikai eszközökről és így tovább…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Amerikai rasszista weboldalt kapcsolt le Oroszország

csü aug 24 , 2017
ShareTweetPinShareOroszország lekapcsolta a The Daily Stormer című, fehér felsőbbrendűséget hirdető amerikai weboldalt, miután a „.ru” végződésű domainnévvel jelent meg az interneten – közölte az orosz tömegkommunikációs és távközlési hatóság (Roszkomnadzor). A náci Der Stürmer propagandalap mintájára elnevezett weboldal bírálatok kereszttüzébe került az Egyesült Államokban, miután támogatta a Virginia állambeli Chralottesville-ben […]

És még ez is...