Húsz százalékkal bővülhet idén az e-kereskedelmi forgalom Magyarországon

Várhatóan húsz százalékkal bővülhet idén az internetes kereskedelem Magyarországon, forgalmának összértéke elérheti a 370 milliárd forintot az év végére – mondta Vámos György, a Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Mint elmondta, az utóbbi időben az élelmiszerek internetes forgalma is jelentősen emelkedik, Angliában például az élelmiszer-vásárlás tíz százalékát már a webáruházakon keresztül intézik. A főtitkár szerint az e-kereskedelem bővülése azt mutatja, hogy a vásárlók az esetleges fogyasztóvédelmi problémák ellenére is elégedettek a webáruházak szolgáltatásaival.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Ijesztően egyformák vagyunk: csak háromféle fogyasztói személyiségtípus létezik

ked okt 3 , 2017
Az Oracle friss jelentése szerint három fő fogyasztói személyiségtípust létezik. Az egyik ilyen fogyasztótípusba olyan vásárlók tartoznak, akik minden csatornát igénybe vesznek, és kihasználják mind a digitális, mind pedig a fizikai kapcsolati pontok előnyeit. A második kategóriába azok a leleményes vásárlók tartoznak, akik nyitottak az új, innovatív és technológiára alapuló […]
kosár, vásárló

Friss, ropogós