Úttörő magyar számítógépépítőre emlékeznek Szegeden

Simonyi EndreA magyar személyi számítógépek egyik úttörőjének tartott Simonyi Endrére emlékeznek május 28-án Szegeden; előadásokon, tárlatvezetésen mutatják be munkásságát, az Informatika Történeti Kiállítás pedig a szakemberhez köthető tárgyakkal is bővül — közölte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT).

A pályáját vegyészmérnökként és folyamatszabályozási szakmérnökként kezdő Simonyi Endre első számítógépét 1975-ben kezdte el építeni, abban az évben, amikor Steve Wozniak belekezdett az Apple I számítógép konstruálásába. Az édesapjával, Simonyi Mártonnal és Székely Lajossal együtt épített készlet egy Motorola mikroprocesszor köré épült, négy kilobájt memóriával rendelkezett, a Simonyi által fejlesztett BASIC-nyelvjárást pedig nyolc perc alatt töltötte be magnetofonkazettáról.

Simonyi módot talált arra is, hogy Magyarországról felvegye a kapcsolatot a kaliforniai Homebrew Computer Club (HCC) nevű számítógépépítő közösséggel, amelyhez Bill Gates, a Microsoft alapítója, de Steve Jobs és Wozniak, az Apple társalapítói is több szálon kötődtek. 1980-ban el is jutott hozzájuk, a magyar HCC számítógépépítő klub megalapításával pedig hozzájárult a számítástechnika hazai elterjesztéséhez.

A szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában május 28-án témanapon emlékeznek Simonyira. Előadások mutatják be munkásságát és az első házi személyi számítógépek építését. Ebből az alkalomból az NJSZT Informatika Történeti Kiállítása pedig a szakember személyes emlékeivel, dokumentumaival bővül, s kiállítják Simonyi saját tervezésű számítógépének jelenlegi ismeretek szerinti egyetlen megmaradt darabját is. Délután tárlatvezetést tartanak a nemzetközileg is egyedülálló gyűjteményben, ahol az érdeklődőknek bemutatják első magyar otthoni számítógépeket, mint az ABC-80, Homelab, Aircomp, Brailab, Primo, HT vagy a TVC.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Ösztöndíjprogramot indított a Huawei az Óbudai Egyetemen

ked máj 17 , 2022
Több tízmillió forintos ösztöndíjprogramot indított a Huawei Technologies Hungary az Óbudai Egyetemen — közölte a társaság. A Huawei SEEDs Kiválósági Ösztöndíj célja, hogy ösztönözze a napenergia hasznosításához, valamint az 5G ipari felhasználásához kapcsolódó egyetemi-hallgatói kutatási projekteket. Az ösztöndíjprogramban hallgatók, hallgatói csapatok és mentor tanárok vehetnek részt. A hallgatói projektek olyan […]
Jason Hszie, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója, Kovács Levente rektor és Vu Csiang, a CECZ Közép-Európai Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködési Övezet Kft. ügyvezető igazgatója (b-j) együttműködési megállapodást ír alá a Huawei Technologies Hungary és az Óbudai Egyetem közös sajtótájékoztatóján az egyetem Bécsi úti kampuszán 2021. május 16-án. MTI//Szigetváry Zsolt

Friss, ropogós