Infláció alatti féléves forgalombővülés, töretlenül emelkedő rendelési frekvencia, stagnáló belföldi piac és élénkülő import forgalom jellemzi az online kiskereskedelem idei első hat hónapját. A GKID és a Mastercard Digitális Kereskedelmi Körképe szerint az online kiskereskedelem mintegy 631 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el az első félévben, ami 8,8 százalékos növekedést […]

Euronics: új jogi és compliance igazgató a fedélzeten. Pletenyik Zoltán azt ígéri, nem fogja szem elől téveszteni a munkatársaiban az embert. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett Pletenyik bő húsz éves szakmai tapasztalattal – ennek közel felét a Praktiker jogi vezetőjeként szerezte, de dolgozott főállásban a Tescónál is  – a […]

Egyre több elemzés hívja fel a figyelmet arra, hogy hiába tesznek meg mindent a vállalatok a teljeskörű kibervédelemi rendszerek kiépítéséért, a gyenge láncszemet sok esetben a felkészületlen – vagy akár szándékosan mulasztó – munkavállalók jelentik. Csak tavaly 4,35 millió dollárnyi kár érte a vállalatokat adatszivárgás miatt, és ha a tetemes […]

Az Euronics új személyzeti vezetőt nevezett ki. Somogyvári Mónika a kinevezés hatására izgatottá vált. Somogyvári széleskörű tapasztalattal rendelkezik a személyzeti munka területén, amit mostantól az Euronics HR-igazgatójaként kamatoztathat. Közel 15 évet dolgozott a telekommunikációs szektorban, ahol a Telenornál (ma Yettel) és a Vodafone-nál töltött be Senior HR Business Partner pozíciót. […]

Az idei harmadik negyedévben tovább csökkentek éves szinten a személyi számítógépek eladásai globálisan a Gartner kutatócég előzetes számításai szerint; a csökkenés immár nyolc negyedéve tart. A szeptember végével zárult három hónapban 64,3 millió személyi számítógépet szállítottak ki, kilenc százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Elemzők a piac fellendülését várják a […]

A Delta Technologies Nyrt. igazgatósága felülvizsgálta a társaság ötéves stratégiáját, amelyet az október 27-i éves közgyűlésen mutatnak be. Ebben az árbevétel háromszoros növekedésével, valamint újabb akvizíciókkal számolnak. A tőzsdén jegyzett informatikai társaság közleménye szerint a Delta Technologies 19,05 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 869 millió forint EBITDA-val (kamatfizetés, értékcsökkenés és […]

A digitális hősök közé került a magyar tulajdonú Praktiker webáruháza a Forbes és a Google Digital Heroes listáján. A három közép-európai országban végzett felmérés alapján kiadott elismerést többek között az üzleti eredmények, teljesítménymérési adatok, valamint szakértők értékelése alapján ítélte meg a hazai barkácsáruházláncnak a magazin és az amerikai technológiai cég. […]

Az oktatásba is beépíti a mesterséges intelligenciát (MI) az ESSCA üzleti egyetem, amelynek budapesti kampuszán konferencián vitatták meg az MI hatását az üzleti élet különböző területeire. Az iskola az évforduló alkalmából indított ünnepi eseménysorozatának szakmai kerekasztal beszélgetésén Deli-Gray Zsuzsa, az ESSCA Budapest igazgatója, professzora a közlemény szerint hangsúlyozta, a 114 […]

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen környezeti, társadalmi és kormányzási (ESG) tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági témákban. A KPMG és a Microsoft közösen kidolgozott ESG Akadémiája egy különleges, […]

Tízmilliárd forintra emelt tőkealappal megalakult az Óbudai Egyetem kockázati tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital amelynek révén, az egyetemi innovációk finanszírozási lehetőségei projektenként akár 300 millió forintig terjedhetnek – jelentette be Kovács Levente rektor az intézmény tanévnyitóján. Az intézmény rektora szerint a tőketársaság megalapításával az a kiemelt céljuk, hogy egy […]