Magyar Telekom: idén 270 ezer háztartás szélessávú lefedése a cél, ennek egynegyede uniós források támogatásával valósulhat meg. A Magyar Telekom hálózatfejlesztésének eredményeképpen két év alatt újabb egymillió háztartásba jutott el a szupergyors vezetékes internet. Így már több mint 2,8 millió háztartásban elérhető a legalább 30 Mbps sebességű vezetékes szolgáltatás a […]

A Magyar Telekom 2017. január végéig eladja 76,53 százalékos részesedését a Crnogorski Telekomban a Hrvatski Telekomnak 123,5 millió euróért (mintegy 38,1 milliárd forint) – közölte a Magyar Telekom. A tranzakció eredményeként a Magyar Telekom változtatott ez évi célkitűzésein. E szerint 2017-ben 560-570 milliárd forint bevétellel számol a korábban jelzett 585-595 […]

A szilveszteri jókívánságokat is egyre inkább interneten küldik az emberek – többek között ez derült ki a távközlési szolgáltatók ünnepi tapasztalataiból. A Telenor közlése szerint 2015. december 31-hez képest több mint ötven százalékkal nőtt mind a neten gratulálók száma, mind az általuk felhasznált adatmennyiség 2016 utolsó napján. Tavaly szilveszterkor 124 terabájtot […]

A Magyar Telekom szeretne az ünnepi időszakban egy kis ajándékkal kedveskedni ügyfeleinek: a cég  ügyfelei (lakossági és üzleti egyaránt) ingyenesen korlátok nélkül hívhatják egymást a Magyar Telekom mobil és vezetékes hálózatán belül belföldön, 2016. december 24-e 00 óra 01 perctől 2016. december 26. éjfélig.

Big Data analitikára alapozva olyan új termékportfóliót kínál a Magyar Telekom, amely használatával a hazai cégek a távközlési társaságnál fellelhető adatokat csoportosítva képessé válnak arra, hogy könnyebben célozzák meg ügyfeleiket ajánlataikkal és jobb minőségben tudják kiszolgálni őket. A termékportfólió tartalmazza a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország kompetenciáit, vagyis kis-, […]

A netes vásárlás lassan mindenkit meghódít: karácsonykor a (még) nem e-vásárlók közül is sokan böngészik a webshopok kínálatát, akár ajándékötletek felkutatásához, akár a legkedvezőbb ár megtalálásához – és ha a legjobb ajánlat csak a neten érhető el, könnyen maguk is online vásárlóvá válhatnak. Az e-kereskedelem várhatóan most karácsonykor is szárnyalni […]

A Magyar Telekom fellebbezni fog az NMHH nem jogerős határozata ellen. Mint írják, a hatóság a TV GO szolgáltatás feltételeit megvizsgálva megállapította, hogy a Magyar Telekom az Európai Unió hálózatsemlegességre vonatkozó előírásai ellenére megkülönböztette a TV GO és az HBO GO szolgáltatások elérését az összes többi internetes forgalommal és alkalmazással […]

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az európai unióban az elsők között alkalmazta a hálózatsemlegességre vonatkozó EU-előírásokat, amikor kötelezte a Magyar Telekomot a szolgáltatói beavatkozástól mentes internetezés biztosítására, a jogsértő forgalomszabályozási intézkedés megszüntetésére – áll az NMHH közleményben. A közlemény szerint az NMHH a hálózatsemlegességre vonatkozó szabályok érvényesülését vizsgálta a […]

Újra a megszokott minőségben érhetőek el két mobilcégnél a szolgáltatások a budapesti Kossuth téren, a harmadik szolgáltató lefedettsége december közepére fog javulni – közölték a cégek hétfőn az MTI-vel. Korábban egy napilap számolt be arról, hogy rendkívül gyenge lett a beltéri mobilszolgáltatás, valamint mobilinternet-lefedettség a Kossuth téren, mivel a szolgáltató […]

A Magyar Telekom bejelentette, hogy Somorjai Évát, a cég humán erőforrás vezérigazgató-helyettesét kinevezték a Deutsche Telekom Csoport európai központjának humán erőforrás vezérigazgató-helyettesévé 2017. január 1-től. Somorjai Éva 2007. április 1-je óta volt a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese. A HR-területet vezetve a Magyar Telekom többek között elnyerte a Legjobb Munkahelynek járó […]