Stabilan őrzi piaci pozícióit a kis- és középvállalati (kkv) szektorban a Magyar Telekom, ami kiélezett gazdasági körülmények között pozitív eredmény – mondta Király István, a társaság vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: a vállalat kkv-piacról származó tavalyi bevétele mintegy 85 milliárd forint volt, ezen belül az informatikai bevétel 500 millió forint feletti szintet ért […]

A Magyar Telekom nettó vesztesége 7,457 milliárd forint volt 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 64,378 milliárd forint nyereséggel, a bevételek egy év alatt 2 százalékkal, 597,6 milliárd forintra mérséklődtek. A társaság 2011-ben 25,4 milliárd forint különadót fizetett, szemben a 2010-es 27 milliárd forinttal. A SEC, DOJ vizsgálattal kapcsolatos tavalyi költségek […]

A Magyar Telekom mobil bevételei 2,5 százalékkal, 228,2 milliárd forintra csökkentek 2011. első háromnegyed évében, alapvetően az árak mérséklődése miatt: a mobil végződtetési díjak 2010. decembertől 16 százalékkal csökkentek, amit sem az ügyfélszám kismértékű emelkedése, sem a mobil forgalom növekedése, sem a szerződéses ügyfelek arányának folyamatos bővülése nem tudott teljes […]

A Magyar Telekom (MT) tavaly májusban jelentette be, hogy szupergyors mobilhálózatot épít ki az Ericsson közreműködésével. A felek a szerződés összegét üzleti titokra hivatkozással nem árulták el, a MT azonban akkor közölte, hogy a következő években mintegy 30 milliárd forintot költ hasonló fejlesztésekre. A MT 2010-ben több mint 90 milliárd […]

A több mint egymillió mobilnetes ügyféllel és a szegmensen belül piacvezető, 48,7 százalékos piaci részesedéssel rendelkező T-Mobile várakozásai szerint az idei év végére ötödével nőhet a mobil internet előfizetők száma a teljes magyar piacon – mondta Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese az MTI-nek. A vezérigazgató-helyettes a mobil internetezésben két […]

A Bethesda Gyermekkórházban a Cisco korszerű HD videokonferencia megoldásai működnek a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletág adományaként. A Videogate Nyílt Videohálózati szolgáltatás segítségével a budapesti Bethesda kórház és a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház professzionális videó eszközei akár egymással, vagy bármely más, interneten működő videokonferencia rendszerrel együttműködnek, ezzel segítve a […]

A Magyar Telekom Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatójaként, lehetőségeihez mérten segíti azok munkáját, akik a magyar társadalom, azaz mindannyiunk gondjainak megoldásán, enyhítésén fáradoznak. A Civil Díjcsomagban az országon belül kezdeményezett vezetékes távközlési szolgáltatás havidíj nélkül, 500 perc forgalmi díjmentességgel és kapcsolási díj nélkül él. Az ötszáz perc feletti forgalom díjazása pedig […]

A hagyományos telefonvonalon szélessávú internet szolgáltatásra előfizetők száma 802 ezer, a kábelszolgáltatóké 824 ezer, az épületig, lakásig, irodáig optikai szálon nyújtott szolgáltatásé 265 ezer, összességében 2 millió 75 ezer volt decemberben – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel. A szélessávú internet-hozzáférés esetében – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve […]

A Magyar Posta Zrt. – Magyar Villamosművek Zrt. – MFB Invest Zrt. konzorciuma nyerte a 900 megahertzes frekvenciasáv öt megahertz szélességű egybefüggő „A”-blokk árverését, s így ez a konzorcium lesz a negyedik mobilszolgáltató a magyar piacon. Az árverésen további blokkokat is értékesítettek, ezeket a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország […]