Betiltotta a TikTok videómegosztót Afganisztán tálib vezetése – adta hírül az as-Sark al-Avszat című, londoni székhelyű pánarab napilap. Inamullah Szamankáni tálib szóvivő a döntést azzal indokolta, hogy az országban népszerű kínai videómegosztó tartalma nincs összhangban az iszlám szellemiségével, és „megrontja a fiatalokat”. Tavaly augusztusi hatalomra kerülésük óta a tálibok először tiltanak […]

Elfogadta a Twitter mikroblog-szolgáltató vezetősége Elon Musk körülbelül 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát, így a világ egyik leggazdagabb emberének kezébe kerül az egyik legbefolyásosabb közösségi média platform – számolt be az amerikai sajtó. A megállapodás értelmében a Twitter részvényesei a tervezett tranzakció lezárásakor 54,2 dollárt kapnak minden egyes törzsrészvényért. A […]

Már a Digitális Jólét Program (DJP) tudásközpontja szerint sem jó a magyar fintech cégeknek. A magyar fintech cégek növekedésének elengedhetetlen feltétele a nemzetközi terjeszkedés, ám ezt számos tényező korlátozza – derül ki a DJP tudásközpontja által készített reprezentatív kutatásból. A vizsgálat szerint tízből kilenc magyar fintech cég növekedését a nemzetközi […]

Romániában tavaly hét százalékkal 6,1 millióra nőtt a vezetékes internetkapcsolatok száma, ebből 3,9 millió városi volt – közölte Cristin Popa, a román kommunikációs szakhatóság ügyvezető igazgatója. A tisztségviselő elmondta, hogy a városi vezetékes internetkapcsolatok száma négy százalékkal bővült tavaly 2020-hoz képest. A falvakban a vezetékes internetkapcsolatok száma elérte a 2,2 […]

Felszámolták a világ legnagyobb forgalmú illegális online piacterét, az orosz nyelvű Hydra Marketet – közölte a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA). A BKA és az internetes bűnözés elleni fellépést összehangoló ügyészi hivatal (ZIT) több amerikai hatóság közreműködésével 2021 augusztusa óta nyomozott, majd Németországban lefoglalták a Hydra Marketet működtető szerverinfrastruktúrát. Ezzel […]

Az Accenture legújabb jelentése szerint a „metaverzum kontinuum”, a digitálisan továbbfejlesztett világok, valóságok és üzleti modellek spektruma újradefiniálják a világ működését és interakcióit. Az Accenture 2022-es Technology Vision kutatása szerint a vállalatok egy olyan jövő felé haladnak, amely jelentősen különbözik az általuk tervezettől – miközben az olyan technológiák, mint a […]

Tavaly a világ lakosságának közel hatvan százaléka (4,66 milliárd ember) használja az internetet. Sajnos a világon nem mindenhol élvezhetik a polgárok az egyenlő és nyílt internet-hozzáférést. Egy tanulmányban kutatók országonként összehasonlítást végeztek, hogy kiderítsék, mely országokban vannak a legszigorúbb internetkorlátozások, és hol élvezhetik a polgárok a legnagyobb online szabadságot. Ez […]

Az Invitel Távközlési Zrt. a Széchenyi 2020 program keretében a makói járás területén hét településen befejezte a vezetékes hálózat fejlesztését. Az Invitel közleménye szerint a Kövegyen és Nagylakon megépített hálózatok átadásával lezárult projektben 2265 lakossági, üzleti és közintézményi végpontot építettek ki. A Pénzügyminisztérium az Invitel részére 386,18 millió forint vissza […]

A Szupergyors Internet Program keretében a zalaegerszegi járásban megvalósult fejlesztéseket adtak át Baktüttösön. Az elmúlt években a zalaegerszegi járás 34 településének 3045 helyén valósult meg fejlesztés közel 1,25 milliárd forint összköltséggel, amelyből 1,12 milliárd forint volt az állami támogatás. Baktüttösön 138 háztartást érintenek a fejlesztések, amelyre közel hatvanmillió forint értékű […]

Az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT), a HunCERT és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) a fogyatékkal élők segítése céljából Akadályok nélkül címmel rendezvénysorozatot indít áprilisban. A programokon többek között bemutatják, hogy miként járulhat hozzá az informatika, azon belül is az internet és az internetközösség a fogyatékkal élő emberek életét nehezítő […]