1

Egy nem létező országban, Németországban épít fel egy gigantikus félvezetőgyártó üzemet az Intel. A német szövetségi kormány és az Intel megállapodása alapján az amerikai cég több mint harminc milliárd eurós beruházással félvezetőgyártó üzemet épít Magdeburgban, Szász-Anhalt tartomány fővárosában. A megállapodást Olaf Scholz kancellár és Pat Gelsinger, az Intel vezérigazgatójának jelenlétében […]

Egy telefonos ügyfélszolgálat eltűnt dolgozói voltak azok, akiknek a maradványait megtalálták egy mexikói szurdokban – jelentette a BBC. A nyolc fiatal alkalmazott – hat férfi és két nő – néhány nappal az előtt tűnt el, hogy május végén emberi maradványokkal teli zsákok tucatjaira bukkantak a nyugati Jalisco szövetségi állam területén, […]

Az amerikai hadsereg egyik szimulációja során egy mesterséges intelligenciával (MI) vezérelt drón – annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a megbízatását – váratlanul úgy döntött, hogy kiiktatja a vezetőjét, hogy ne tudjon beavatkozni. Tucker „Cinco” Hamilton ezredes, az amerikai légierő mesterséges intelligenciával végzett tesztjeinek és műveleteinek vezetője egy májusi, Londonban tartott […]

A sok, már működő okosraktár mellé egy újabb megoldás kifejlesztésén dolgozik konzorciumban a szállítmányozási- és logisztikai profilú győri Quehenberger Logistics HU Kft. és a logisztikai innovációval foglalkozó kecskeméti Evotrex Zrt. Ujszászi Ferenc, a Quehenberger Logistics ügyvezető igazgatója elmondta: a közel három éves projekt célja egy okosraktár megoldás kifejlesztése és bevezetése […]

Megoszlik a vállalatok hozzáállása a mesterséges intelligencia egyre nagyobb térnyerésével kapcsolatban. A cégek egy része már használ mesterséges intelligenciára épülő megoldásokat, és bár többen is tervezik a közeljövőben ilyen szoftver bevezetését hatékonyságuk növelése érdekében, jelentős arányban számolnak be kétségekről is. A Profession.hu legújabb kutatásában 197 vállalatot kérdezett meg tapasztalataikról, terveikről […]

Magyarországon 2020-tól kezdődően ugrásszerű növekedésnek indult az online értékesítés csak egy éven belül több mint duplájára nőtt. A városi okoslogisztikai szolgáltatásokat nyújtó DODO szakértői szerint Magyarországon az elmúlt három évben forradalmi változások történtek az e-kereskedelem és a házhoz szállítás területén, amelyben a pandémia, az új technikai megoldások hozzáférhetősége, valamint a […]

Az Európai Tanács (ET) „A digitális évtizedhez vezető út” nevet viselő programja keretén belül kiadott NIS 2 direktíva új kihívásokat jelent az it-szolgáltatók számára. A Network and Information Security (NIS 2) irányelv általános szabályként kiterjed majd a hatálya alá tartozó ágazatokban működő vagy szolgáltatásokat nyújtó minden közepes és nagyméretű szervezetre, […]

Tudósok úgy vélik, hogy megtalálták a világ legmérgezőbb gombájának számító gyilkos galóca toxinjának ellenszerét. A The Guardian cikke szerint a gyilkos galóca (Amanita phalloides) számlájára írható a gombamérgezések miatti halálesetek kilencven százaléka világszerte. A gomba legerősebb toxinja egy alfa-amanitin nevű peptid, egyfajta amatoxin, amely máj- és veseelégtelenséget okoz. Kínai és […]

Nagy a baj, idén is az infláció, a forintárfolyam és az energiaárak alakulása taszítja mély depresszióba a kommunikációs piac szereplőit. A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és a Scores Group 2022. év végén és 2023. év elején ötödik alkalommal mérte fel a kommunikációs iparág aktuális helyzetét és jövőbeli kilátásait az iparág meghatározó […]

Mivel a mesterséges intelligencia (MI) hamarosan az élet szinte minden területét érinteni fogja, az Európa Tanács (ET) tagállamainak konkrét lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy a vonatkozó rendszerek tervezése, fejlesztése és telepítése során biztosítsák az emberi jogok védelmét. A strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló ET emberi jogi biztosa, Dunja Mijatovic […]